Megjelent Balance Wheel Group harmadik nagylemeze!

2023. 01. 23.

Karácsony előtt 2022. december 22-én "Stratosphere" címen új albummal örvendeztette meg egyre népesebb rajongó táborát, és mindazokat, akik szívesen hallgatnak dallamos, könnyed fúziós jazzt a Balance Wheel Group.

A 2016-ban alakult csapat a Balance Wheel és a Pane Of Glass című albumai után most Stratosphere címen hozta ki új, harmadik lemezét. A fejlődés folyamatos és töretlen. A négy kiváló zenész: dr. Dorogi Ákos, Szili Róbert, Mihalovics Dávid, Kátai Tamás, egyre felismerhetőbb, kifinomultabb stílusban szólalnak meg. A harmadik lemez minőségi felvételei a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Csend stúdióban készültek, amely Mazán Attila hangmérnök keze munkáját dícséri.

A stúdiómunkálatok koncertszerűen zajlottak, egyszerre játszva minden hangszeren, így a produkció meg tudta tartani élő, emberközeli hangulatát. A lemezen, ahogy az előzőkön is, csak saját kompozíciók hallhatóak változatos stílusban, fülbemászó dallamokkal, improvizációkkal, lábakat megmozgató groove-okkal. 

A harmadik album első élő bemutatójára 2023 január 2-án került sor a Budapest Jazz Clubban telt ház előtt, amely nagy sikert aratott. A zenekar tervezi további koncertjeit Magyarországon, valamint már szerbiai és egyéb külföldi fellépések szervezése is folyamatban van.

A csapat rendszeresen szerepel a médiában, zenéjüket játssza a Jazzy Rádió, a Karc FM, a Bartók Rádió, a Klubrádió. Terveik között szerepel egy élő lemezbemutató a Bartók Rádióban, ahol műsoruk klasszikus feldolgozásokkal is ki fog egészülni.

https://bwgjazz.com/
https://www.facebook.com/bwgjazz/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 01. 09.
 „A fiatal hazai popzenész-generáció egyik legnagyobb hangja” (Recorder) új albumát ajánljuk. „Bandi vagyok, és olyan zenét csinálok ahol az Alter/Indie műfaját keverem elektronikus elemekkel.”
2023. 01. 20.
Átható szenvedély, nyüzsgő hangzásvilág, élénk fantázia és lágy derű jellemzi a Gueule de Boa című albumot, amelyet végigkísér a dzsungel képe. A nemzetközileg elismert BMC Records új kiadványát mutatjuk be.
2023. 01. 10.
Megjelent a Fish! zenekar "Csipsz és kóla” című kislemeze és videó klipje. A "Csipsz és kóla" címet viselő fülbemászó szerzemény a punk rock-banda jövő tavasszal érkező, „Régen minden jobb volt” című új nagy lemezének az első beharangozója.
2023. 01. 08.
Siketfajd így határozza meg magát: nem célzottan performatív orientál avantrock, valahol az elsővonalas régi hardcore és a sűrű, sodró gitárzene között, a sztyeppe közepén.
2023. 01. 03.
December 16-án volt öt éve, hogy elveszítettük a hazai könnyűzene egyik kivételes tehetségét, Fábián Juli énekesnőt. A Budapest Park régóta dolgozik azon, hogy méltóképp ápolhassa emlékét...
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a friss eseményekről és akciókról!

Támogatóink

Partnereink