Válságstáb Kapolcson!

2007. 07. 19.
Válságstábot hoztak létre a Művészetek Völgye szervezői, mivel alig egy héttel az idei kulturális rendezvénysorozat kezdete előtt még hiányzik a fesztivál költségvetésének húsz százaléka.
- A Művészetek Völgye 19 éves története során már többször előfordult, hogy csak az utolsó pillanatban állt össze a fesztivál büdzséje, ám ilyen rossz helyzetben, mint az idén, még egyszer sem voltunk - nyilatkozta lapunknak Márta István, a rendezvénysorozat főszervezője.
A hiányzó összegről Márta István csak annyit árult el, hogy a költségvetés egyötöde még nem áll rendelkezésre, pedig már csak egy hét van hátra a július 27-e és augusztus 5-e között megrendezendő fesztivál nyitónapjáig. Hozzátette, a pénzügyi gondokat két nagy összegű - korábban biztosra ígért - szponzori támogatás bizonytalanná válása, valamint egy állami pályázat elhúzódása okozza. Márta a napokban Hiller István kulturális miniszterhez fordult segítségért, jelenleg még folynak az egyeztetések.
Az idei Művészetek Völgye tíz napon át hét település 74 helyszínén 1200 programmal és közel 3000 fellépővel várja majd a látogatókat. Márta István elmondta, amennyiben nem sikerül megszerezniük a most még hiányzó pénzt, több helyszínt ki kell venniük a műsortervből, ráadásul pont az a 30-35 zenei-színházi produkció maradna el, amelyek a legköltségesebbek és talán a legszínvonalasabbak lennének.
Az egy híján huszadik kapolcsi rendezvénysorozat egyik legfontosabb újdonsága, hogy az eddigi hat fesztiválfaluhoz - Kapolcshoz, Taliándörögdhöz, Vigántpetendhez, Monostorapátihoz, Öcshöz és Pulához - az idén először a "Völgy tornácaként" csatlakozik Nagyvázsony is, amely egyelőre saját maga finanszírozza a programjait. A korábbinál jóval nagyobb szerepet kapnak idén az úgynevezett Leader-akciócsoportok, a hazai vidékfejlesztés képviselői, ami a gyakorlatban több száz magyar falu mintegy 700 amatőr művészének fellépését és csaknem 200 kézművesének bemutatkozását jelenti. Az idei nagy hiányzó a Krétakör Színház lesz: a társulat ragaszkodott a tavalyi nagy sikerű helyszínhez, a taliándörögdi egykori űrtávközlési központhoz, ám a szervezőknek most nem sikerült megállapodniuk a terület bérléséről.
Kapolcson egyébként már hetek óta jelentős a turistaforgalom, miután a Malompart kulturális és turisztikai központban - amely egyébként nem kapcsolódik a Művészetek Völgyéhez, hanem egy önálló üzleti vállalkozás - megnyílt az Országpark, azaz a Magyarország 28 legfontosabb építészeti emlékét kültéri makettek formájában bemutató látványpark.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 10. 15.
Az Itinera egy magyar népdalokból inspirálódó darkfolk duó. Három éve alakultak, de már bejárták a külföldi fesztiválokat. Az első albumuk a Dalok.hu terjesztésében jelent meg a napokban.
2025. 10. 07.
A Hi Klub formációt 2023-ban alapította Herédi István és Kasza László, akik az 1990-es évek közepe óta számos ismert formációban zenéltek együtt - Doors Emlékzenekar, Hot Pants, Nebo, Garami Funky Staff.
2025. 10. 06.
A New Level Empire mára a hazai elektronikus zene és popkultúra megkerülhetetlen szereplőjévé vált. Legújabb daluk, a "Miért lettél más?" a Groovehouseal közösen készült.
2025. 10. 06.
A 2024-2025-ös évad 860 zenekarából a Reni & Boka nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozatot a hétvégi, kétnapos nagydöntőben. Az év felfedezettje a Street Sixteen zenekar lett.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink