Új PANKKK pályázatok - első lemezek, vidéki klubkoncertek és tehetségkutató rendezvények támogatására

2009. 06. 02.

Három új pályázattal jelentkezik az Oktatási és Kulturális Minisztérium által finanszírozott PANKKK program, amely a kulturális tárca célzott könnyűzenei támogatásait tartalmazza. Az aktuális kiírásokban első nagylemezek megjelentetéséhez, vidéki klubkoncertek, valamint tehetségkutató versenyek szervezéséhez kérhetnek támogatást a pályázók.

 

A Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) névre keresztelt pályázati programcsomag 2005-ben kezdte meg működését, s a korábbi években közel 200 nagylemez, több mint 50 tehetségkutató rendezvény és több ezer vidéki klubkoncert létrejöttéhez nyújtott anyagi támogatást. A program a könnyűzenére fókuszál, de azt nagyon tágan értelmezi, így számos műfaj megfér benne a poptól a világzenén át egészen a metálig.
 
A három pályázat összesített keretösszege 85 millió Ft, ebből 65 millió jut vidéki klubkoncertekre, 10-10 millió pedig első nagylemezek és tehetségkutató versenyek támogatására.
A beadási határidő mindhárom pályázat esetében 2009. június 22.
 
A PANKKK keretében az idei évre tervezett további pályázatok a zenei exportot és a videó klip készítést támogatják majd, ezek várhatóan szeptemberben jelennek meg. 
 
A jelenlegi pályázatokról bővebben:
 
Első lemezek támogatása:
A pályázat célja az eddig kiadott nagylemezzel nem rendelkező hazai zenekarok első lemezeinek részfinanszírozása. Pályázhatnak zenekarok és kiadók, a támogatható albumok pedig minden esetben legalább 40 perc terjedelműek, tehát nagylemez kategóriába soroltak. A nagylemezek online és fizikai úton egyaránt terjeszthetőek, hivatalos megjelenésüknek 2009. június 1. és 2010. április 30. közé kell esnie. Egy pályázó 300 és 400 ezer Ft közötti támogatást kaphat.
 
Vidéki élő könnyűzenei klubkoncertek támogatása:
A pályázat a kulturális vidékfejlesztés keretében az élőzenei koncerteket szervező és befogadó vidéki klubokat támogatja. A program célja, hogy bővítse a vidéken élő fiatal korosztályoknak szánt kulturális programkínálatot, s ezzel együtt új, hangsúlyozottan élő koncertezési lehetőségeket nyújtson az igényes (amatőr és professzionális) hazai könnyűzenei produkciók számára. A támogatott kluboknak havonta minimum egy, összesen minimum kilenc könnyűzenei rendezvényt kell megvalósítaniuk a 2009. szeptember 1. és 2010. május 22. közötti időszakban. Egy klub 500 ezer és 4 millió Ft közötti támogatást kaphat.
 
Tehetségkutató rendezvények támogatása:
A pályázat célja a hazai könnyűzenei tehetségkutatás és –gondozás elősegítése. Kizárólag olyan tehetségkutatók támogathatóak, amelyek más rendezvényekkel együttműködnek, verseny rendszerben kerülnek megrendezésre, és a benevező zenekarok élő fellépései alapján, szakmai zsűri bevonásával alakul ki a végeredményük. A rendezvényeknek 2009. szeptember 1. és 2010. április 30. között kell lezajlaniuk. Egy rendezvény 200 és 500 ezer Ft közötti támogatást kaphat.
 
A részletes információkat tartalmazó pályázati kiírások a www.pankkk.hu honlap „Aktuális pályázatok” menüpontjában olvashatóak.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink