Új „Monyo Project” és „Plastikhead” maxik

2013. 10. 01.

A zenekar nagyon szeret kísérletezni a különböző irányzatokkal, ezt már UUU és Sex & Drugs & Rock&Roll című dalaik hallatán is elkönyvelhettük. Az új, „U2” című daluk – aminek egyébként nem sok köze van a U2 nevű világhírű bandához – sem hasonlítható semmihez, nagyon egyedi. Az életérzés, amit közvetít, laza, vidám, természetes és e mellett kicsit amerikai is. A hozzá tartozó videóklip ugyancsak látható hamarosan az oldalunkon.

A Tóth Zoli és Vékony Zoli alkotta Plastikhead életében a 2013-as év hatalmas mérföldkőnek számít. „A szeretet él” (Nobody Says) „A Dal” című műsor egyik legnagyobb győztese, hiszen a felvétel – bár csak a középdöntőig jutottak vele – az év egyik legmeghatározóbb magyar slágerévé vált, még mindig kirobbanthatatlan a rádiókból. A „Zolik” most mégis úgy gondolták, itt az ideje a következő dobásnak. A „Nanana” című új daluk teljesen más, mint elődje. A fiúk ezúttal egy lendületes, kicsit balkános hangulatú dance - pop irányt választottak, amihez egy jó adag öniróniával átitatott videoklip is elkészült a kislemez megjelenésével gyakorlatilag egy időben. A Plastikhead sok formációtól eltérően ezúttal nem egy tökéletesnek tűnő és túlidealizált, ennek megfelelően cseppet sem izgalmas álomvilágot szeretett volna megjeleníteni a klipben, hanem igyekeztek egy jóval realistább képet bemutatni környezetünkről, hisz az általuk felvázolt valóságban még az is megengedett, hogy a „cicababák” pocakosak vagy kivarrtak legyenek, az autó rozoga a csilivili helyett, és a srácok maguk se a legmenőbb arcukat mutassák.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink