Új klippel jelentkezik a "Meg Egy Cukorka" zenekar

2018. 10. 28.

A múlt héten jelent meg a Hangfoglaló Program támogatásával a "Meg Egy Cukorka" zenekar első – "Jöhet Bármi" című – nagy lemeze. A budapesti rockzenekar 2017-ben jutott be a negyedik évad Induló Előadói Alprogramjába, és a forrás segítségével a JÖJJÖN (jöhet akármi) című dalhoz klipet is készítettek, melyet a napokban mutattak be a közönségnek.

A beat alapú britrockot játszó budapesti Meg Egy Cukorka első felvételét 2016 szeptemberében adta ki, és meg is nyerték vele a Petőfi Rádió októberi Saját Zenéd versenyét. A következő évben debütált Zsákutcák című első kislemezük, épp akkoriban, amikor a Hangfoglaló Programban is bekerültek a 20 támogatott feltörekvő előadó közé. Decemberben aztán ki is adtak két felvételt (Sötét Lett, Lemosom) a támogatásból készülő lemezről.

Első nagylemezük Jöhet Bármi címmel október 18-án, csütörtökön fog megjelenni. Előtte azonban még egy klippel is jelentkezett a csapat. A forgatás izgalmairól a Recorder.hu-nak nyilatkozott Hárs Barna, énekes-gitáros. „A felvételek a Supernemmel való közös turné alatt készültek, leginkább a Barba Negra Clubban. A videón látni lehet, hogy nem a saját közönségünknek zenéltünk, hanem az idegen embereknek, akik 10 főből alakulnak több százzá a koncert végére” – mondta a forgatás kapcsán a zenekar frontembere, aki azt is hozzátette: „Igazából nem nagyon tudatosult bennünk az, hogy forgatás van éppen. A mi fejünkben annyi volt, hogy itt egy haver, akinél van egy kamera, de nem nagyon törődtünk azzal, hogy az most be van-e kapcsolva vagy nem. Inkább azzal foglalkoztunk, hogy feloldódjunk, hiszen még nem játszottunk ekkora helyen azelőtt.”
Az énekes magáról a dalról is elárult néhány részletet a Recorder.hu-nak: „Nem igazán mondanám azt, hogy ez jellemzi az album hangulatát a legjobban, mert az első nagylemezünk – a műfaján belül – rettentően sokszínű lett. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a dal jellemzi a legjobban a mi aktuális hangulatunkat. Azt a hangulatot, ahogy a lemez készült és azt a hangulatot, ami azóta is elkísér bennünket minden koncertre, a várva várt lemezbemutatóra is.”

A "Jöhet bármi" lemezbemutató koncertje november 8-án lesz az Ellátóházban. Az este folyamán olyan vendégfellépőkkel fog kiegészülni a trió, mint Papp Szabi (Supernem) illetve Agócs Márton (Aurevoir.) Az este vendég zenekara pedig a Marble Mist lesz.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink