Tudósok „Alzheimer karaoke” című új lemeze digitálisan a Dalok.hu-n jelenik meg

2016. 11. 02.

Első lemezüket a legendás Fekete Lyuk adta ki 1991-ben. Később sok külföldi kiadónál jelentettek meg albumot. Bejárták a világot, játszottak Amerika leghíresebb underground klubjában, a new-yorki Knitting Factoryban, az amsterdami Paradisoban, Londonban, Párizsban és szinte minden európai országban. A zenekar nevéhez kötődik az egy évtizeden át szervezett Nagy Fül Fesztivál, amely a legkülönbözőbb stílusú új zenék találkozójaként nemzetközi hírnevet szerzett magának.
dr. Máriás avantgárd-dzsessz-artrock formációja a friss anyag mellett több vendég közreműködésével a három évtized legfontosabb dalait és felállásait is felidézi november 5-én az A38 hajón.


"A koncerten három nagyobb blokkot szentelünk a Tudósok markánsabb korszakainak. Trió felállásban az első tíz évünkre jellemző szabad improvizációs zene és szöveg lesz a középpontban, a második részben régebbi dzsesszes, funkos, bluesos számainkat és a legújabb dalokat vezetjük elő egy ötös formációval, végül az elmúlt négy évben az elektronikus zenei elemeket használó kvartett lesz látható és hallható" - mondta a trombitán és szaxofonon játszó és éneklő, a koncert előtt két nappal 50. születésnapját ünneplő drMáriás (Máriás Béla) az MTI-nek.
„Engedd meg, hogy te neked én ne engedjek meg semmit sem
és amikor majd nem kellesz, elengedjelek, mint egy lufit”
Az „Alzheimer karaoke” a Tudósok legjobb formáját hozza.
"A címmel egyrészt ki akartam fejezni, hogy sok mindent elfelejtünk, és harmincévesen a Tudósok az underground nyugdíjasa. Metafizikai értelemben az ember küzd saját emlékeivel, identitásával, és próbálja újraértelmezni azt, átmenteni más korszakoknak. A karaoke ironikusan arra utal, mennyire papagájszerűvé válnak manapság a mondatok, nem újonnan születnek, hanem lekövetnek egy mintát" - magyarázta dr. Máriás.

Bregó Krisztián fotója
A november 5-i koncert előtt négy nappal dr. Máriás utóbbi egy évben készült, közéleti személyiségeket különleges környezetben ábrázoló képeiből nyílt tárlat az A38 Kiállítóterében. A kiállítás november 23-án már a Prágai Magyar Intézetben lesz látható. Az alkotó legfrissebb csipkefestményeinek nyomatai jövő héten Pekingben szerepelnek az ottani magyar kulturális intézet meghívására, december elején pedig Szabadkán nyílik tárlata dr. Máriásnak.

Hallgass bele az új lemezbe és töltsd le itt.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink