Szinetár Dóra a legsikeresebb musical slágerekkel tér vissza – itt az „Újratervezés”

2017. 01. 16.

Szinetár Dóra az elmúlt 30 év legkedvesebb musical emlékeit gyűjtötte össze „Újratervezés” című nagylemezén. Az énekesnő gyermekkora óta énekel színpadon, így több száz dal közül választotta ki az albumra kerülő tizennégyet, amelyek mindegyikéhez személyesen is kötődik. Dóra nem titkolt célja többek közt az volt, hogy a hallgatók is másként közelítsenek a már jól ismert musical slágerekhez.

A lemez készülése mögött éveken át tartó vívódás állt: „Néhány évvel ezelőtt elkezdtem azt érezni, hogy kinőttem a musical műfajból, már nem az enyém. Mélyebb, bölcsebb, világmegváltóbb műfajra vágytam.” Pár évnyi szárnynyitogatás után azonban az énekesnő visszakanyarodott a gyökerekhez: „Rájöttem, hogy ha új zenei utat keresek, akkor előbb meg kell fogalmaznom, hogy milyen is a „régi”, amiben 20 éve élek, és amiért néha a mai napig is tudok rajongani. Eldöntöttem, hogy nem a műfajnak kell hátat fordítani, hanem más megközelítésben kell a musicalek felé fordulnom. Az alapműfaj és a dalok tökéletesek, csak nem mindegy, hogyan nyúlok hozzájuk.”

A musical műfaja tehát adott volt, már csak az maradt hátra, hogy a tökéletes dalok kerüljenek a lemezre. „Azokat a dalokat szeretem, amivel mondhatok valamit, amivel hathatok a hallgatóságra. Ha épp olyan a téma, akkor elszomorítom, vagy megnevettetem, esetleg elgondolkodtatom, de mindenképp hatással szeretnék lenni rá.”

Az Újratervezés egyszerre sirat meg és csal mosolyt az arcunkra, ejt jóleső nosztalgiába és zökkent ki onnan. Olyan szívszorító dalokat hallhatunk újra, mint a Nyomorultakból ismert „Senkim már” és „Váracska”, a Valahol Európában címadó száma vagy éppen a Légy jó mindhalálig „A szívek melegében”. A melankolikus dalok mellett felcsendülnek vidám, mosolygós dalok is, mint az Ózból jól ismert „Túl a szivárványon”, az Olivér örök vidám „Umpappa”-ja, illetve a Funny Girl legismertebb dala, a „Napfényt akarok látni”. A lemezen további nyolc musical sláger kapott helyet, a végeredmény egy minden generáció számára szórakoztató anyag lett.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink