Szakmai konferencia a Budapest Ritmon.

2016. 10. 10.

Magyarországi zenei szakemberek évtizedek óta próbálnak létrehozni egy regionális fórumot, ahol a környező országok zenészei, szervezői, kiadói tudjanak tapasztalatok cserélni és közösen kiállni az őket érintő ügyekért. A Zenei Exportiroda próbálkozásai, a RegiON találkozó komoly lépések voltak a témában, de finanszírozás hiányában nem tudtak fennmaradni. A tavalyi WOMEX sikere után most jön a Budapest Ritmo, amely nemcsak egy zenei fesztivál, de szakmai konferencia is.

Pekko Käppi és a K:H:H:L - a fesztivál egyik fellépője

A Budapest Ritmo konferencia célja egy olyan közép-európai fórum létrejötte, ahol a résztvevők megbeszélhetik tapasztalataikat és közösen találhatnak megoldásokat a világzenei szereplők problémáira. A témák között szerepel – egyebek mellett – a finanszírozás hosszú távú bizonytalansága, a fenntartható jelenlét az export piacokon, az országimázs alakítása, stb. A konferencia remek alkalmat ad a közeljövő irányainak meghatározására, illetve a világzene új pozíciójának kijelölésére is a megváltozott kulturális piacon. Nem utolsó sorban – Bartók Béla öröksége is kifogyhatatlan téma – idén az egyik fővonal Bartók világzenére gyakorolt hatása. A konferencia angolul zajlik.
Az előadások témai: a zene és turizmus, Unesco kulturális örökségek és a zene, a zeneexport. A teljes programot itt találod: http://budapestritmo.hu/konferencia/
A jelentkezés ma zárul le!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink