Sikeres volt a BUSH

2016. 11. 25.

A nemzetközi vásárra közel 20 országból érkeztek vendégek, köztük a zeneipar legnevesebb képviselői is. A rendezvényt a Cseh Tamás Program támogatta.
Biztató jel, hogy a zenei körökben az első BUSH fesztivál zárása óta az egyik legtöbbet hangoztatott mondat a „See you next year!” (Találkozzunk jövőre is!) volt. A szervezők beszámolója szerint majd’ 20 országból érkeztek vendégek, több mint 150 nemzetközi szakmai regisztrált fő jött el a BUSH-ra. A zeneipari szakma kulcsszereplői, köztük Tony Duckworth (PIAS, General Manager CEE), Rob Challice (Coda Music Agency), Dirk Edingloh (Deutsche Telekom/Electronic Beats), Edo Plovanic (musika.hr), Simon Wheeler (Baggers Group), Mathias Llort (Youtube) és Ruud Berends (Eurosonic Nordeslag) is részt vettek az eseményen.


Az idei egy „pilot” év volt, melyben az elsődleges célokat sikerült teljesíteni, hiszen beigazolódott, hogy a BUSH koncepciója valós igényekre támaszkodik: léteznek közös kihívások és célok, amikre közösen lehet választ találni. Azt, hogy valóban kiemelkedő és színvonalas produkciók vannak a régióban, mi sem igazolja jobban, mint hogy számos zenekar konkrét ajánlatokat kapott a BUSH-fellépése után. Budapest pedig minden szempontból alkalmasnak bizonyult egy ilyen típusú rendezvény házigazda-szerepére, hiszen mind a koncerthelyszínek, mind a város adottságai meggyőzték a vendégeket. A szakma részéről leginkább pozitív visszajelzések érkeztek a szervezőkhöz, mely a jövőt tekintve nagy motivációt jelenthet. A terv az, hogy pár éven belül a BUSH a régió egyik legmeghatározóbb szakmai rendezvényévé váljon.

A CSTP Nemzetközi Piacra Lépést támogató alprogramja keretében 5 millió forinttal támogatta a fesztivál szervezését, illetve meghívásos pályázat révén a Program száz belépőjegyet biztosított hazai zeneipari szakembereknek.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink