Romano Drom+Berán Quartet: Gipstring

2017. 02. 15.

A Romano Drom a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője. 1999-es alapítása óta a zenekar bejárta a világot Kairótól–New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől-Oszlóig. Turnéztak Közel-Keleten és Távol-Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, s játszottak Európa majd’ minden országában.
Egyedi zenei világuk zajos sikert aratott, s a legkeresettebb cigány kultúrát ápoló, de világzenét játszó zenekarrá tette a Romano Dromot.
A zenekar kifejezett célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik talán nem is ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát. Ez az elképzelés albumaik során nyomon követhetően teljesedik ki, az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal elegyítve.

A GIPSTRING műsorban az együttes olyan műsort hozott létre a vonósnégyessel közösen, amelyben a Romano Drom dalai és autentikus oláh cigány zenék keverednek komolyzenei művekkel, azok részleteivel, Bartók Béla, Mozart motívumokkal. A merész vállalkozás eredménye egy merőben újszerű, komolyan könnyed és könnyeden komoly zenei hangzás, ahol talán még az sem okoz meglepetést, ha Bartók Béla zenéjében a kanna is szerepet kap…
A lemezbemutató koncert a Gödörben lesz megtartva március 11-én.
A lemezt itt töltheted le.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink