Road: a közönség énekel "A jó reménység foka" dal új videójában

2020. 04. 16.

A közönséggel együtt készített videót a Road zenekar. "A jó reménység foka" című dalt minden résztvevő otthonában énekelte el, ebből született ez a különleges videoklip egyetlen hét leforgása alatt, rajongók, barátok, segítők, valamint az egészségügyben, az oktatásban és az általános feladatokat ellátó, közösségért dolgozók közreműködésével, március 30. és április 6. között. 

ROAD - A jó reménység foka / Hivatalos Közönség Videó
youtu.be/wMU4VVL_pGg 

Molnár Máté a közönség-videóról és a zenekar jövőbeli terveiről:

"Számunkra az ötlet, az eszmeiség volt ebben fontos, és szeretnénk hangsúlyozni, hogy tudjuk, nem mi találtuk ezt fel, rengeteg előadó jelentkezett mostanában otthon felvett tartalommal. A cél az volt, hogy minél több ember arcára mosolyt csaljunk, és ezzel egy kis reménysugarat csempésszünk a hétköznapokba azzal, hogy a távolság ellenére mégis sikerülhet megmozgatnunk legalább otthonaikban az embereket, és ebből szülessen valami, amit mi együtt, közösen készítettünk.

Eredeti terveink szerint egy új videoklipet és dalt szerettünk volna bemutatni, de úgy gondoltuk, hogy jobb döntés volt egy közös felvétellel megmozgatni ismerőseinket, barátainkat és a rajongókat, mivel mi nem szerettünk volna karantén-dalt, sem karantén-koncertet, bár természetesen semmi bajunk azokkal a zenésztársainkkal, akik ilyesmit készítenek. A jó reménység foka egy erőt adó, bátorító és pozitív üzenetet sugalló dal, és büszkék vagyunk rá, hogy ennyi ember velünk együtt énekelte el otthon, és köszönjük azt a sok pozitív mondatot, amivel az elkészült kisfilmet fogadtátok!

Mi is hangsúlyozzuk, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. Vidéken picit könnyebb a helyzetünk, nálunk Domoszlón a #maradjotthon is inkább #maradjnyugton, de gondolni szeretnénk ezzel a nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévőkre, akiknek a bezártság sokkal inkább erőt próbáló egy társasházban, több gyerekkel, kutyával, kisebb helyen.

Bizakodóak vagyunk, hogy május 16-án már a Barba Negra Trackben színpadra állhatunk, és újra találkozhatunk veletek! Az időt addig is az eredeti terveknek megfelelően dalszerzéssel, demózással, stúdiózással töltjük, hogy az új Road lemez is időben elkészüljön!"

A legutóbbi Road kiadvány, a zenekar 15. születésnapját ünneplő "Onnantól-Eddig" best of lemez tavaly nyáron jelent meg, melyen 15 év 15 legjobb dala hallható, köztük 4 újra rögzített közönségkedvenc és egy friss szerzemény is helyet kapott.

Road termékek rendelése:
www.roadshop.hu 
www.facebook.com/roadzenekar/ 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink