R33 tehetségkutató

2012. 01. 23.

Elindult az R33, zenekaroknak meghirdetett tehetségkutató fesztiválja a régi közvágóhídon. Az utolsó pillanatokban is érkeztek nevezések, így összesen 258 zenekar adta le jelentkezését az ország minden pontjáról az egyedülálló megmérettetésre.
 A műfaji megkötések nélküli versenyen az első tíz zenekar előselejtezőjével kezdetét vette a több, mint nyolc héten át tartó underground seregszemle Budapest egyik legizgalmasabb állandó fesztiválhelyszínén. A jelentkezők nagy száma és sokfélesége miatt egyedülálló lehetőség ez a közönség számára, hogy megismerje Magyarország új, feltörekvő zenekarait.
A január 19-én lezajlott első selejtezőn a zenekaroknak három szám előadásával kellett bizonyítaniuk a továbbjutásra és nagylemezre való érettségüket. A meglepően erős mezőnyből a szakmai zsűri végül az indie-s stoner-pop Love From Above zenekart választotta a legjobbnak, a közönség pedig az igencsak újonc PunKore zenekart juttatta tovább. Gratulálunk nekik!
Az első nap összefoglalójába itt tudtuk belenézni.
A selejtezők várhatóan rengeteg izgalmas produkcióval folytatódnak, amíg elérünk a középdöntőkig. Az R33 csapata és a verseny résztvevői minden héten kedd, szerda és csütörtöki napokon várják szeretettel a fesztivál után érdeklődőket az R33 báltermében.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink