Popkultúrális képzés indul - Legyél te is Majdnem Híres!

2009. 12. 01.

Amikor én kissrác voltam a rock kultúráról 2-3 könyvből lehetett információt meríteni, amelyek erősen szubjektívek voltak, cserébe a kortárs zene egészét próbálták bemutatni. Volt még a „Lemezbörze helyett” a rádióban és néhány lemezbolt, ahol 50 forintért kölcsönözték a CD-ket. Mára megváltozott a helyzet.

Mint ahogy az ember jobban emlékszik a gyerekkori otthona telefonszámára, mint az aktuális barátnője mobil számára, így a Pink Floyd tagok nevei is inkább élnek benne, mint az aktuális popdíva mellbősége. A túl sok információ nem vezetett ahhoz, hogy több jó zenét hallgatunk.

A zenekarokat már nem az Országos Rendező Iroda menedzseli, hanem feltörekvő kislányok, akik kellemes és egyben értelmes foglalkozás után vágyva előbb vagy utóbb felhagynak a próbálkozással. Merthogy ez egy szakma.
10-20 éves késéssel megérkezett a válasz a kor kihívására – elkezdtek megjelenni olyan tanfolyamok, ahol el lehet sajátítani a popszkama rejtelmeit. A következő hírleveleinkben bemutatunk néhányat. Itt az egyik – a Majdnem híres.

17-30 éves fiatalokhoz szól, akiket behatóbban érdekel a könnyűzene története, annak szakmai háttere, illetve tágabb popkulturális összefüggései, akik zenekarok kezdő és haladó menedzserei, netán zenészek, újságírók, PR-területen dolgozók, aki szeretnének a popszakmában érvényesülni, lemezkiadónál, zeneműkiadónál munkát vállalni, fesztivál- és rendezvényszervezők lenni.

Magyarországon egyedülálló képzésüket ismert szakemberek tartják számos vendégelőadó bevonásával. Elméleti és gyakorlati óráikon nemcsak könnyűzene- és poptörténettel foglalkozunk, hanem megismertetünk a zeneipar (lemezkiadó, zeneműkiadó/publishing, szerzői jogok, zenei marketing és PR-eszközök, koncert-, turnészervezés, fesztiválok) működésével és a popkultúra határterületeit jelentő egyéb ismeretekkel.

A 2010. január végén induló, akkreditált képzést biztosító Majdnem Híres popmenedzser-tanfolyam időtartama két félév, összesen 60 órás, egy félév 30 óra után vizsgával.
 
Jelentkezés és részletes információ: majdnemhires2010@gmail.com

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink