Pénzügyek, showcase fesztiválok, szövegírás, dalszerzés – folytatódik a Backstage fórum

2017. 10. 09.

Október 18-án a megszokott helyszínen, az A38 Hajón folytatódik a Backstage fórum. 
A soron következő Backstage-en a sikerhez vezető út fontosabb, ám nem mindig jól látható állomásairól lesz szó. Az első előadáson Chikán Eszter (Launching Gagarin) és Bánfalvi Csenge (SMART) beszélnek majd a „piszkos anyagiakról”, többek között arról, hogy egy produkció miként tudja a lehető legegyszerűbben intézni a pénzügyeit. A terület sajnos sokszor elsikkad a kreatív munka és a zenélés mellett, azonban fontos látni, hogy a zenészek és zenekarok jellemzően vállalkozásként működnek, ennek megfelelően a vonatkozó szabályok ismerete nélkülözhetetlen. A hasznos információk mellett ezúttal is lesz helye a kérdéseknek, amelyeket az előadást követően fel is lehet tenni a témában jártas előadóknak.

Sok induló, vagy a pályája elején álló zenekar esetében kérdés, hogy hol, milyen lehetőségek vannak a bemutatkozásra. Erre remek alkalmat teremtenek a hazai és nemzetközi showcase fesztiválok. Az itt szerzett tapasztalatokról, a felkészülésről is beszél majd Bali Dávid, a CSTP nemzetközi alprogramjának vezetője, valamint Horváth Renátó, a Budapest Showcase Hub egyik alapítója és szervezője. A zenekari és menedzseri oldalról a Belau alapítója, Kedves Péter csatlakozik a panelbeszélgetéshez.

A nap utolsó programeleme a dalszerzés és a szövegírás szempontjából járja körül a siker témáját, ennek megfelelően a legsikeresebb hazai szövegírók és dalszerzők beszélnek arról, hogy születnek meg a dalaik. Létezik-e slágerírás? Először dal van vagy szöveg? Ezekre a kérdésekre Molnár Tamással, Szendrői Csabával és Kollár-Klemencz Lászlóval keressük majd a választ.

Ahogy minden eseményen, ezúttal is lehetőség lesz majd kérdéseket feltenni az összes előadónak. A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrálni kell az rsvp@csehtamasprogram.hu email-címen. A helyszín ezúttal is az A38 Hajó lesz.

Az esemény Facebook-oldala itt található.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink