Pajor Tamás új kislemeze, különleges klippel

2013. 01. 15.

Egy zsidó és egy keresztény magyar kisfiú barátságáról és a holokauszt emlékének máig ható fájdalmáról szól az Élet Menete Alapítvány által kiadott videó klip, amelynek alkotója Koltai Lajos rendező. A dalt a most nálunk megjelenő kislemezre a magyar popzene hat megkerülhetetlen nagysága énekelte fel: Koncz Zsuzsa, Bódi László (Cipő), Bródy János, Demjén Ferenc, Somló Tamás, és a dalszerző Pajor Tamás. Koltai Lajos megrázó képei a Sorstalanság című filmet idézik. Az elkészült videoklipet az Élet Menete Alapítvány mozgó vagonkiállításain biztosan lehet majd látni, szándékaik szerint azonban hamarosan iskolai tananyag-kiegészítővé is válhat. Rosenberg Dani és Magyar Zoli balladáját az ENSZ holokauszt emléknapján, január 27-én délelőtt 11-kor a budapesti Uránia filmszínházban mutatják be több száz iskolásnak. Az Élet Menete Alapítvány és Pajor Tamás remélik, hogy Koltai Lajos és hat művésztársa által készített videó klip bekerülhet az iskolai oktatásba, és az ún. Nemzeti Alaptanterv részeként hatékony eszközzé válhat a gyerekek, fiatalok történelmi, állampolgári és emberi képzésében.
Koltai Lajos filmrendező-operatőr a klip bemutatása alkalmából fontosnak tartotta elmondani:
„A világ rossz irányba megy, s nem látni semmit, ami ezt visszafordíthatja. Kötelességemnek tartom, ha ennek a folyamatnak a megállításában részt vehetek vizuális üzenetemmel. Én képekkel tudom elmondani, mi a véleményem a rasszizmusról, amitől féltem magunkat, féltem a gyerekeimet, unokáimat. Ezért vállaltam örömmel, hogy a képeim erejével jusson el Rosenberg Dani és barátja története minél több helyre. Az ő csodálatos barátságuk és történetük legyen olyan megrázó emlékeztető, hogy világos legyen, mi az, amit soha többé nem szabad hagynunk!”
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 19.
A Fülesbagoly KID elnevezésű, június 15-én zajló eseményre énekes és hangszeres kategóriában jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok.
2025. 05. 16.
A csapatokra osztott résztvevőknek music supervisor vendégek briefjei alapján kell megírniuk és rögzíteniük naponta egy-egy dalt. Van lehetőség mindhárom, vagy akár csak egy napra is jelentkezni.
2025. 05. 06.
Április 14.-én jelent meg a Mojo zenekar hetedik, "The best is yet to come" című lemeze. A lemezen 11 szám található, amiből csak egy dal feldolgozás.
2025. 05. 05.
A zenész ugyanolyan ember, és néha focizni is tud. Persze, mondhatjuk, hogy azért fordulnak a foci felé a zenészek, mert arra többen kíváncsiak, de a mi esetünkben az esemény jótékony célú.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink