Nemzetközi sikerek - a HOTS idei éve

2019. 02. 09.

 – és ez csak a támogatott produkciók száma –, és az idei év is hasonlóan sűrűnek ígérkezik a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes), a könnyűzenei exportiroda jóvoltából.

Az év első igazán kiemelkedő nemzetközi megjelenése, a hollandiai Eurosonic kifejezetten gyümölcsöző volt a kiválasztott négy magyar zenekar számára. Babé Silát, azaz Stahl Barbarát koncertje előtt már az r’n’b királynőjeként ünnepelte a Highsnobiety, az Apey & the Pea pedig tavaszi, háromhetes Európa-turnéja előtt mutathatta meg magát szakmai környezetben is. Áron András szólóprojektjének koncertjére nem lehetett beférni, Antonia Vairól pedig rajongó sorok jelentek meg holland újságokban. A négy zenekar összesen hét koncertet adott az idén egyébként cseh-szlovák fókuszú eseményen, ami szintén rekordnak tekinthető.

Január második felében a szlovén MENT-en a Papaver Cousins képviselte Magyarországot, teltházas koncerten: az unokatestvérek által alapított zenekar az elmúlt másfél évben megjárta Koreát, Angliát és Svájcot is, a frontember, Szendrey-Nagy Olivér pedig az utóbbi hónapokban a VAN filmzenekar élén is új rajongókra tehetett szert.

A következő hónapokban tizenegy nemzetközi eseményen lesz garantáltan magyar zenekar: Austinban, a South By Southwesten (SXSW) a Bohemian Betyars, a bukaresti Mastering the Music Businessen a Belau, az észtországi Tallinn Music Weeken az Apey & the Pea, a poznani Spring Breaken a Belau, a The Devil’s Trade és Jónás Vera képviselik majd a magyar könnyűzenét a hivatalos showcase program részeként.

A brémai jazzahead!-en – ahol korábban Harcsa Veronikát és Gyémánt Bálintot is felfedezték – közös magyar stand áll majd a kurrens itthoni megjelenések, és a BMC katalógusának szentelve. A pozsonyi Sharpe Festivalra egy tizenhét fős ifjú delegáció utazik majd, akik a zeneiparral szeretnének foglalkozni a jövőben. A világ legnagyobb dalszerző-vásárán, az ASCAP Expón az Artisjus és a Hangfoglaló Program jóvoltából Nagy Eszter (Myra Monoka), Kedves Péter (Belau) és Várallyay Petra vesznek majd részt. Anglia legnagyobb zeneipari fesztiválján, a Liverpool Sound City-n pedig a Papaver Cousins tavalyi sikere után a Jónás Vera Experiment léphet majd fel magyar előadóként. Ahogy pedig tavaly a Dope Calypso első magyar zenekarként léphetett fel a Primaverán, úgy idén is várjuk Európa egyik legfontosabb fesztiváljának bejelentését, ezúttal már legalább két magyar fellépővel.

A HOTS, és persze a Hangfoglaló Program számára is kiemelt fontosságot élvez a szerzők képzése: a program saját nemzetközi mentortábora, az Outbreakers’ Lab (OBL) 2019. augusztusában kerül megrendezésre harmadik alkalommal, ezúttal Szigligeten, és az eseményre március 15-ig várjuk olyan dalszerzők jelentkezését a gigmit.com felületén, akik nemzetközi szaktekintélyektől szeretnének tanulni.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink