Mihályi Réka – Viszlát Budapest

2018. 04. 30.

Mihályi Réka 2008-ban készítette el Melange címmel első saját feldolgozás lemezét Romhányi Áronnal (United zenekar) és a nemzetközi tubaművész Szentpáli Rolanddal. Ekkor fedezte fel Rékát és lemezét a Jazzy Rádió és azóta is rendszeresen játssza az album dalait.
- 2009 óta a Group'n'Swing zenekar énekesnője. A zenekar három nagylemezzel rendelkezik, számos nagykoncertet játszottak.
- 2014-ben Retikül c. daluk a Ridikül tv műsor főcímzenéje lett. A zenekar legutóbb a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Holdfény Mulató című koncert musicalével aratott nagy, dupla telt házas sikert, melynek egyik főszerepét Mihályi Réka játssza.
- 2015-ben jelent meg Masni és Pocó című gyereklemeze Dr. Kádár Annamária gyermekpszichológus ajánlásával.

„Életem első szóló dala! 5 évvel ezelőtt Romhányi Áronnal írtunk egy dalt, melynek már akkor a "Viszlát, Budapest!" címet adtuk, azonban a fiókba került. Tavaly viszont elővettük, Péterffy Márta megírta a végleges szöveget, és a Horizont csapatával klipet forgattunk rá! A dalban Budapest egy metafóra, amely mindenki életében mást jelent - szerelem, emlék, vágyakozás! S ha valamit mélyen belül érzel, attól nem tudsz egy Viszláttal elköszönni!”
A dalt itt töltheted le.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink