Megújul a Backstage!

2019. 08. 29.

 

Új koncepció és helyszín, strukturált szakmai program. Szeptember 11-én indul az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram Backstage sorozatának hatodik évada. Új helyszínek, átalakított struktúra és ehhez igazodó elnevezések a Hangfoglaló Program egyik legsikeresebb projektjében.

A Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram megvalósítása a Hangfoglaló 2014-es indulása óta a Programiroda feladata. A könnyűzenei életben történő eligazodáshoz szükséges alapvető ismereteket átadó, évadonként hat-nyolc alkalommal, összesen mintegy húsz-harminc előadást lebonyolító Backstage programsorozat első előadásait is a Hangfoglaló indulásának évében tartották. Az elmúlt öt évben mintegy negyven alkalommal, több mint száz előadáson és kerekasztal-beszélgetésen, közel kétszáz vendége volt a Backstage-eknek, amiket alkalmanként ötven-száz érdeklődő látogatott, és az utóbbi két évben nagyjából ugyanennyien követtek az interneten keresztül. A Backstage események nemcsak a tudás átadásának, de sok esetben a szakmai találkozókra is jó alkalmat kínáltak. A Hangfoglaló Program Kollégiuma és a Programiroda úgy döntött, hogy fél évtized után megújítja a Backstage-sorozatot.

–  Azt szeretnénk, hogy a különböző tudásszintek jobban elváljanak egymástól – mondta Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program Kollégium vezetője. – Ez lehetőséget teremthet arra, hogy az eddigi frontális előadások mellett szeminárium jellegű, kisebb létszámú, a személyes tanácsadásra inkább hangsúlyt fektető foglalkozások jelenjenek meg a továbbra is ingyenes képzési programban. Ennek megfelelően a jövőben Backstage Start néven fut majd a zeneipari alapokra koncentráló képzés. A szeptember 11-én induló, egyébként minden hónap elején jelentkező sorozat új helyszínre, a Trip Hajóra költözik, ahol a képzési napokon 10 és 14 óra között két előadás majd egy azokhoz témájában illeszkedő szeminárium kapcsolódik.

–  A Backstage Start keretében az induló zenekarokat, előadókat, kezdő menedzsereket érintő legfontosabb kérdésekre keressük a válaszokat – emelte ki Fernbach Erika, aki szeptembertől a Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram vezetőjeként segíti a Hangfoglaló munkáját. – Az a célunk, hogy átadjuk azokat az alapokat, amelyek minden induló zenekar és kezdő menedzser számára nélkülözhetetlenek a koncertszervezés, a menedzsment, a kommunikáció területén, valamint jogi és gazdasági vonatkozásokban. A Backstage Start kiscsoportos foglalkozásaira külön kell majd regisztrálni, hiszen míg az előadásokra szinte korlátlan számú érdeklődő beülhet, a szemináriumokon maximum kétszer húsz ember vehet részt. Itt az adott nap előadóinak vezetésével, az elméleti alapok megismerése után a gyakorlatban felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.

–  A második lépcsőt, a Backstage Pluszt azoknak kínáljuk, akik néhány éve már benne vannak a zeneiparban, esetleg a korábbi években részt vettek a Backstage előadásainkon. Ez ugyancsak havonta egy alkalommal, kedden esténként (17-20h között) zajlik majd a Lumen Kávéház különtermében – folytatta Fernbach Erika. – A Backstage Pluszon egy-egy kerekasztal-beszélgetés során, zeneipari szakemberek segítségével azokat a kérdéseket boncolgatjuk, amelyek már nem alapozó lépesek egy előadó vagy zenész számára, hanem inkább az építkezésről, a továbbjutásról szólnak. A beszélgetést követően a felkért szakemberek három, az előzetes jelentkezés során kiválasztott zenekart elemeznek a saját szempontjaik és szakterületek alapján. Például három fesztiválszervező elmondja, hogy az adott zenekart felkérnék-e fesztivállépésre, vagy zenei kommunikációval foglalkozó szakemberek fogalmazzák meg, mi lehet a probléma egy zenekar sajtóanyagával vagy közösségi média felületeivel.

 

 

A Backstage Start és Plusz programok továbbra is ingyenesek, ám előzetes regisztrációhoz kötöttek, és várhatóan május elejéig tartanak. A szervezők mindkét esetben szeretnék ösztönözni az aktív és rendszeres részvételt, ezért idén először a legkitartóbb hallgatók között különleges zeneipari belépőket, látogatásokat és tárgyakat sorsolnak ki.

–  Egy éve, az NKA 25 sorozatban népszerűek voltak a fővároson kívüli Backstage rendezvényeink. Így ezek a hatodik évadtól az Alprogram részét képezik. Az első félévben biztosan lesz Backstage Debrecen és Backstage Pécs, amikor az adott városokban speciális előadásokat és tudást kínálunk az ott élő zeneipari szereplőknek – tette hozzá Bajnai Zsolt. – Mindezek mellett pedig Backstage Extra néven különböző nagyrendezvényeken igyekszünk könnyűzenei ismereteket átadni, így először az Öröm a Zene döntőjén, majd október közepén, a Magyar Klipszemlén. Mindezek mellett az eddigi Backstage évadok tudását is szeretné megőrizni és elérhetővé tenni az Alprogram. Éppen ezért a Hangfoglaló megújult honlapjára folyamatosan kerülnek fel a korábbi évek legjobb előadásaiból vágott oktatófilmek, illetve az év végén megjelenik az első Backstage könyv, amely 12 alapvető témában írt tanulmányt tartalmaz majd a korábbi évek előadóinak tollából.

BACKSTAGE START - SZEPTEMBER 11

 

BACKSTAGE PLUSZ - SZEPTEMBER 24

 

 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink