Megjelent a pályázat a könnyűzenei fesztiválok támogatására

2020. 09. 10.

700 millió forintos keretösszeggel megjelent az a pályázat, amely a COVID járvány miatt elmaradt, vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500 fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja. A pályázat célja az egyes könnyűzenei fesztiválok szervezőinek a működési célú támogatása, a keretösszeget a Magyar Turisztikai Ügynökség az 1 milliárd forintos vis maior keret terhére bocsátja rendelkezésre.
A kiírás szerint támogatásban azon 500 fő feletti alkalmi zenés, táncos szabadtéri rendezvények részesülhetnek, amelyek zenei programja kifejezetten könnyűzene központú, belépőjegy-kötelesek, és minimum 3 egymást követő napon, legalább napi 2 könnyűzenei programmal kerülnek megrendezésre. További feltétel, hogy a fesztiválok 2020. előtt legalább 3 egymást követő évben megvalósultak, azonban idén a COVID-járvány miatti tiltás következtében elmaradtak, vagy csak jelentősen csökkentett programmal valósultak meg.

A pályázat során igényelhető támogatás minimum összege 1 000 000 forint, maximum összege a 2019. évi nettó fesztiváljegy-bevétel 10%-a, de legfeljebb 35 000 000 forint.

A támogatás mértéke: 100%.

A támogatás folyósítása egy összegben, előlegként történik, a támogatás folyósításának nem feltétele saját forrás biztosítása, illetve rendelkezésre állása.

Az MTÜ célja a támogatással az, hogy a fesztiválpiac szereplői talpon maradjanak, és a szektor újraindulásakor színvonalas programkínálatot és minőségi infrastruktúrát kínálhassanak a látogatók számára.
Forrás: MTU.gov.hu 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 10. 27.
A Kiscsillagból és Santa Diverből ismert zenész új albuma személyes és hiteles. Ennyi már elég lenne a mai utánérzéssel teli világban, de ezenkívül profi és fülbemászó is.
2024. 03. 16.
A csapat tavalyi jubileumát egy összművészeti est keretein belül a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ csodálatos színháztermében ünnepelte.
2024. 03. 09.
A Kiscsillag és a Santa Diver tagja, a Kispál vendégzenésze jövő szerdán koncertezik a Szabó Balázs Bandájából ismert zenészekből szervezett új zenekarával.
2024. 03. 03.
„Egy bulizós éjszakán jelent meg bennünk az ötlet, mi lenne, ha tényleg forgatnánk arról egy klipet, amit csinálni szoktunk, ha együtt vagyunk és elkezdünk táncolni, borozni." A címet egy kommentből kölcsönöztük a YouTube-on.
2024. 03. 03.
Ha szívesen alapítanál nemzetközi zenekart olyan zenészekkel, akikkel a Balatonon találkozol először, és eltöltenél velük öt napot egy koncertműsor összerakásához, jelentkezz a programra március 15-ig!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink