Megjelent a Hangok és ütemek – tíz életút zenével című kötet

2016. 09. 02.

A Magyar Rockhírességek Csarnokában mutatták be augusztus 30-án a Hangok és ütemek – tíz életút zenével című interjúkötetet, amely az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja gondozásában jelent meg.
A beszélgetés moderálására Bajnai Zsoltot, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetőjét kérték fel, aki az életútinterjúk készítésének körülményeiről kérdezte a szerzőket, Csatári Bence történészt, Jávorszky Béla Szilárd zenei szakírót, Papp Máté kulturális szerkesztőt és Rozsonits Tamás zenei szakírót.
A kötet legtöbb interjúját Jávorszky Béla Szilárd készítette. Beszámolójából kiderült, hogy többségében az otthonukban látogatta meg interjúalanyait, hiszen már a környezet látványából is rengeteg információt szűrt le. A szakíró előnyként értékeli, hogy nem szabtak meg terjedelmi korlátot, így akár tíz óra hasznos anyagot is fel tudott venni. „Ez nem jelenti azt, hogy csak ennyit beszélgettünk” – jegyezte meg sokat sejtetően.

Dinnyés József


Bajnai Zsolt kérésére Csatári Bence a történészi és újságírói szemlélet összeegyeztetéséről mesélt. Mint elmondta, számára nagyon fontos volt az interjúkészítés alkalmával a kronológia betartása, a hiányos részeknél igyekezett tehát visszakérdezni. Az évszámokhoz is minden esetben ragaszkodott, hogy minél hűbb képet kapjanak az adott korról az olvasók. „A memória szelektív, nem lehet patikamérlegen kimérni, mint egy matematikai egyenletet, súlyozni kell” – fogalmazott.
Míg Jávorszky arról számolt be, hogy az interjúk készítése közben félretette a rajongói attitűdöt, Rozsonits Tamás nem kívánta mellőzni azt. „Én az olyan zenészek közé tartozom, akik minden magyar nyelven hozzáférhető újságot megvettek, órákat töltöttem például azzal, hogy a lemezborítók szövegeit elolvassam” – árulta el. Mint mondta: a munka során régi vágya teljesült, és olyan emberekkel találkozhatott, akiket tisztel és szeret. „A felkészülés nem napokkal, hetekkel a beszélgetés előtt kezdődött meg, hanem már évtizedekkel korábban” – hangsúlyozta.
A könyv komoly lábjegyzet-apparátussal is rendelkezik. Papp Máté ismertetőjéből kiderült, hogy nem ritkán találkoztak azzal a helyzettel, hogy mást írt az internet, a tudományos könyv és másra emlékezett az interjúalany, ezért mindennek alaposan utána kellett járni. „Gondolkoztunk rajta, hogy Jim Morrison nevét le kell-e hivatkozni, de úgy döntöttünk, hogy igen, mert hasznos információ lehet a jövő generációja számára” – tette hozzá.
A Hangok és ütemek – tíz életút zenével című kötetben az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja működésének első éve alatt készült beszélgetések szerkesztett, lábjegyzetelt változatát rendezték sajtó alá. A megkérdezettek között zenekarvezetőt, karnagyot, rádiós és televíziós szerkesztőt, „daltulajdonost”, hangmérnököt, de a zeneszerzés mellett filmrendezéssel és képzőművészettel is foglalkozó gondolkodót ugyanúgy találni, mint dzsesszkutatót és bluesszakembert. A kötetet Vass Norbert történész szerkesztette.
A könyvből Bolba Lajos, Csányi Attila, Csiba Lajos, Dinnyés József, Kovács György, Módos Péter, Nemes Nagy Péter, Pentz Zsolt, Vági László és Victor Máté életútját ismerhetjük meg. Az est végén Bajnai Zsolt arra kérte a beszélgetés résztvevőit és a meghívott vendégeket, hogy egy táblára jegyezzék fel, kivel olvasnának még szívesen hasonló jellegű interjúkat. Többek között Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Tollár Endre (Béni), Simon Géza Gábor és Szántó Erzsi neve is felmerült.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink