Mától "Colorado Fesztivál" a budai hegyekben!

2016. 06. 16.

"Van egy major Budán, az erdőben. Ahol hangos a fakopáncs és kevés a térerő. Viszont csűrből ropog a techno és „frizbi tisztás” mellett folyik a koncert. Itt, a János-hegy egyik kevésbé ismert gerincének titkos tövében a nyár harmadik hétvégéjén, három napon át, mától, azaz június 16 és 19 között lehet nagyokat túrázni, sátrazni, kurrens zenékre vidáman megőrülni, fűszállal a szájban hemperegni, és ezért csak negyed órát kell utazni a Moszkvától." A „Colorado Fesztivál” sok fesztivállal ellentétben még véletlenül sem csak az estéről szól, hiszen amikor a nap odafent tündöklik, akkor jön el az órája a játékos önfglalkoztatásnak! A kirívóan-ríkatóan mesés környezetben pénteken és szombaton délután 2-től este 6-ig olyan tevékenységekben lehet részt venni, mint: Számháború! Milyen jó is lesz levadászni egymást a fesztivál két vége között. (Regisztrálni kettőtől a csűrben lehet.) Azoknak, akik legitim módon kicsatornáznák a felgyűlt feszkót. „Vadonlakó próbatétel sorozat” is lesz! Imádni fogjátok. Majd a cserkészek elmondják! Focitorna + röplabdameccsek. A legügyesebbek komoly nyereményekkel gyarapodnak.

JÚNIUS 16. CSÜTÖRTÖK

CSŰR
Mome Zaj
19:00 T.Bali -Rosinflux
20:00 12z
21:00 Isle of man
22:00 Zip
23:00 Vár be Q
00.00 Kőszivű Ember Fiai
 
01:30 - 06:00 Designer Drums
Route 8, Ákos V, Soundbank, Moroncsik

GÓLYA UDVAR
17:00 Presszó Tangó Libidó
18:10 Puma Danger
19:30 halál;orgazmus
20:50 Szabó Benedek és a Galaxisok
22:10 Vasárnapi Gyerekek
23:30 - 06:00 Gólya Home, Vida Tóni Tordas Rádió Party, TOLNI

JÚNIUS 17. PÉNTEK

CSŰR
23:00 - 09:00 BAR72
23:00 Solar Thing
00:00 Mugatwo
01:00 Percut live
02:00 Rumex live
03:00 Lank live
04:00 Naga + Peter Bernath
06:00 Nova Gravity

GÓLYA UDVAR
15:30 Mayberian Sansküllots
16:50 The Best Bad Trip
18:10 Kula Band
19:30 Camp Koala
20:50 Gustave Tiger
22:10 Elefánt
23:30 Fran Palermo
00:30 - 07:00
Popdavec, Suhaid

KOCSMA
​​​​​​14:00 Sigal Cohen
15:00 Dj Osztya Penkó
16:00 Vidra Vera
17:00 péló (FPT)
18:00 s10 Sound System: Mr.Mstrs, Fantom AZ, Johnny Drama
22:00 Bronks

RÉT SZÍNPAD
.. mellett a réten
11:00 Internal jóga
Momezaj akusztik
13:00 Csernovszky Márk
13:45 Signore Crust + Henri Gonzo
14:20 Deep Glaze
15:10 DembugZ

SZÉKELYKAPU SZÍNPAD
19:00 Felsőtízezer
20:00 Bermuda
21:00 iamyank live band
22:00 Fixi4
23:00 Nermo
00:00 Route 8
01:00 Technokunst 
Isu, Giorgio Gigli, Dork
06:00 The Pastorz
06:20 Lick the Click!

JÚNIUS 18. SZOMBAT

CSŰR
23:00 - 08:00 NVC
23:00 S.Olbricht
00:30 Seres live
01:30 Sinko
04:00 Subotage

GÓLYA UDVAR
15:30 Suprauniversum
16:50 Panel Surfers
18:10 Gazsi Rap Show - Ice Knife - Húrkúrók
19:30 Headbengs
20:50 Ricsárdgír
22:10 Csaknekedkislány
23:30 Jordán Adél és a Puszi
00:30 - 07:00 Jó lesz
Bem, TG, Matek

KOCSMA
​​​​​​14:00 DJ VJ és barátai
16.00 Johnny Drama
17:00 NIGHTDRIVE
Headshotboyz, Sazabio, Utah, Zovek ,Malibu B
22:00 Hi

RÉT SZÍNPAD
... mellett a réten
11:00 Internal jóga 
12:00 - 16:00 Balcony TV akusztik
12:00 Apey
13:00 Terra Profonda
14:00 Blahalouisiana
15:00 Manoya

SZÉKELYKAPU SZÍNPAD
18:00 - 23:00 Balcony LIVE
18:00 The Keeyman
19:00 Dope Calypso
20:00 makrohang
21:00 Balcony Bigband
22:00 Changing Grey
23:00 - 09:00 Cinema Bizarre
Total Carlos
Benson Madame
Kuniyuki Takahashi
Tomek (Tom Select + Manek)

További információ: kolorado.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink