Massza! “Karcol és harap... de ez is a balhéhoz tartozik.”

2018. 07. 16.

A budapesti Massza zenekar tagjait a 60-as 70-es és 80-as évek rockzenei világa iránti rajongás hozta össze, és az említett korszakok hangzása mellett a tagok pörgős, zabolátlan, vágtázó, balhés habitusa hozta létre a Massza stílusát.

Ennek eredménye lett a 2016-ban megjelent bemutatkozó Maradvány című EP-jük 3 dallal. Szintén ebben az évben májusban elindultak az Éter tehetségkutatón, ahol a döntőig zenélték magukat. Ezt követően felléptek a Sziget Fesztiválon, illetve pályáztak, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-os induló zenekar programjába.

A program segítségével, és majd fél évnyi szorgos, kreatív munkával 2017 május végére elkészítették első nagylemezüket, a Full Szervíz címmel megjelent albumot. “Olyan zenét akartunk csinálni ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük ez 100%-ig sikerült is.” – mondta el Bánhegyi Tamás a zenekar gitárosa az új albumról. A 11 karcos, harapós dalt tartalmazó lemez címéhez - Full Szervíz - egy 90-es években futó hangalámondásos pornófilm adta az ihletet. Az album produceri munkáját Takács Zoltán “Jappán” végezte, a felvételek pedig Cserny Kálmán “Bogi”-nál, az Origo Stúdióban készültek.

A lemez előszeleként a 2016-os Szigetes koncert felvételeket felhasználva készült videoklip a Micsoda Szép című dalhoz. Az album debütálást követően a nyár újabb fesztivál koncerteket hozott. Zenéltek a Víz Zene Virág Fesztivál, a Volt Fesztivál és a Sziget Fesztivál színpadán is.

2018-ban a zenekar továbbra is rocktriónak vallja magát, azonban már billentyű hangokkal kiegészülve négyen készítették el Mámor címmel második EP lemezüket, amely hamarosan, július 19- n jelenik meg a rajongók legnagyobb örömére. Müller Máté (dob) // Bánhegyi Tamás (gitár) // Horváth Gergely Ambrus (billentyű) // Szamosközi Zoltán (basszusgitár, ének)

Kapcsolat: Szabó Domokos Balázs 06 30 462 25 63 // garfmanagement@gmail.com

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 19.
A Fülesbagoly KID elnevezésű, június 15-én zajló eseményre énekes és hangszeres kategóriában jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok.
2025. 05. 16.
A csapatokra osztott résztvevőknek music supervisor vendégek briefjei alapján kell megírniuk és rögzíteniük naponta egy-egy dalt. Van lehetőség mindhárom, vagy akár csak egy napra is jelentkezni.
2025. 05. 06.
Április 14.-én jelent meg a Mojo zenekar hetedik, "The best is yet to come" című lemeze. A lemezen 11 szám található, amiből csak egy dal feldolgozás.
2025. 05. 05.
A zenész ugyanolyan ember, és néha focizni is tud. Persze, mondhatjuk, hogy azért fordulnak a foci felé a zenészek, mert arra többen kíváncsiak, de a mi esetünkben az esemény jótékony célú.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink