Már csak egy hétig lehet jelentkezni a Hangfoglaló 5. évad induló előadói pályázatára

2018. 08. 01.

A Nemzeti Kulturális Alap július elején kiírta a Hangfoglaló Program induló előadóknak szóló pályázatát, melynek jelentkezési határideje augusztus 6-a. A korábbi évek tapasztalatai alapján idén is többszörös túljelentkezésre lehet számítani.
A Nemzeti Kulturális Alap induló előadóknak szóló pályázata a Hangfoglaló Program ötödik évadában is a feltörekvő tehetségeket támogatja. A kiíró olyan, már nem teljesen kezdő, azaz némi színpadi rutinnal és saját dalokkal rendelkező formációk jelentkezésére számít, amelyekben megvan a potenciál, hogy a magyar könnyűzenei piac meghatározó szereplőivé váljanak.
A pályázat feltételeit is ezek alapján határozta meg az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma. Az indulóknak a pályázat beadásáig maximum egy, nem szerzői kiadású nagylemeze jelenhetett meg, nem lehet érvényes lemezszerződésük, az elmúlt egy évben legfeljebb 20 koncertet adhattak, és maximum két dalukat játszhatták országos rádiók. Többtagú formációk esetén valamennyi feltételnek a tagok (illetve a tagok korábbi formációinak) több, mint felénél teljesülnie kell, ellenkező esetben a zenekar nem nyújthat be pályázatot.
A Kollégium külön kiemeli, hogy az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat megyei és határon túli versenyeinek győztesei automatikusan bekerülhetnek az élő meghallgatásra, amennyiben érvényes pályázatot nyújtanak be az NKA-hoz.
Emellett a Kollégium arra is felhívja az indulók figyelmét, hogy a nevezési díj megfizetését és a jelentkezési lapok feltöltését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Főleg az először pályázóknak fontos ezt tudni, akik még nem regisztráltak az NKA felületén – ez a folyamat ugyanis néhány napot biztosan igénybe vesz. A beadási határidő lejárta (2018. augusztus 6. 24.00) után nincs mód pályázat beadására.
Az előző években olyan, mára már jól ismert zenekarokat segített a Program az indulásban, mint a Margaret Island, a Lóci játszik, a Mongooz and the Magnet, a Mörk, Antonia Vai, a yesyes, vagy legutóbb a Freakin’ Disco és a Ham Ko Ham. A támogatás révén a 2018/19-es évadban újabb 20 előadó kap lehetőséget arra, hogy új lemezt és klipet készítsenek, összeállítsák saját promóciós anyagaikat és lemezbemutató turnéra induljanak. A megvalósítás időtartama 2018. november 1. és 2019. október 31. közé esik. Ebben az időszakban a korábbi évekhez hasonlóan, az ötödik évadban is a Program által felkért mentorok segítik majd a nyertes pályázók munkáját.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink