Magyar Népdal Napja

2014. 06. 03.

Csík zenekar – „Fölszállott a páva” Gála – Kacsó Hanga Borbála
Buda Folk Band – Pál István „Szalonna” és bandája
Punnany MassifRomengo és Dresch Mihály

 

A Magyar Dal Napja 2008 óta tartó programsorozatában eddig is helyet kaptak az autentikus népzenét játszó, vagy a muzsikájukba a népzene motívumait előszeretettel beépítő előadók, együttesek. Idén sem lesz ez másként, csakhogy a műfaj ezúttal önálló helyszínt kap. Szeptember 14-én, Martonvásár megújult főterén, az Emlékezés terén első alkalommal a Magyar Dal Napja keretein belül megrendezik a Magyar Népdal Napját.

Az ötlet a Csík Zenekar brácsásának, a Martonvásáron élő Kunos Tamásnak a fejéből pattant ki. Mindenképpen szeretett volna egy olyan, évről évre ismétlődő, egyedi hangulatú rendezvényt szervezni, amely a várost felteszi a magyarországi fesztiválok térképére. Elképzelése találkozott a Magyar Dal Napja ötletgazdájának, Presser Gábor terveivel, hogy leljenek otthonra az autentikus műfajok is.

A város, azon belül a Dr. Szabó Tibor polgármester vezette képviselő-testület tárt karokkal fogadta a kezdeményezést, különösen, mert Martonvásáron és környékén a népi hagyományok ápolása, az itt élőknek a népzenére, néptáncra és népi énekre való fogékonysága is közismert.

A szervezők azt szeretnék, ha fiatalok és idősek egyaránt megéreznék a népdal erejét, szólni szeretnének az autentikus népdal, valamint a különféle átdolgozások kedvelőihez is.

Az MTVA népszerű, „Fölszállott a páva” tehetségkutató műsorsorozatának ötletgazdája,
dr. Balogh Júlia azonnal a rendezvény mellé állt. Kacsó Hangát pedig felkérték, hogy képviselje fiatalságával, tehetségével a rendezvényt. Ugyanakkor fellép például a Punnany Massif, ami ebben a környezetben kissé merész vállalkozásnak tűnik, viszont ezúttal gyökereiket keresve ők is népdal feldolgozással jelennek majd meg. A koncertek két színpadon zajlanak, amelyek közül az egyik a rendezvényközpont új színpada, a másik pedig Magyarország egyik legszebb angolparkjának szigetén található.

A Magyar Népdal Napja egyik helyszínének, a Rendezvényközpontnak az átadó ünnepségére ugyanazon a hétvégén kerül sor, szeptember 12-én. Ez alkalomból Horgas Eszter Carmen produkciójára kerül színpadra, ajándékként Martonvásár lakói és minden odalátogató számára.

A Magyar Népdal Napjára a MÁV-START szeptemberben két pár FLIRT motorvonatot biztosít menetrendszerinti járataiból Martonvásár - Budapest Déli pályaudvar, illetve Martonvásár - Székesfehérvár viszonylaton, melynek utasterében alkalmi népzenei koncertek teszik még élvezetesebbé az utazást, népszerűsítve a vasúti közlekedést – s nem utolsó sorban csökkentve ezzel a helyszín közelében a parkolás nehézségeit is.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
A kompozíciókban a kortárs jazz, a free improvizáció, a rock, a balkáni zenei motívumok és a népzenei ihletés természetes egységgé olvadnak.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink