Közönségtalálkozókon mutatja be új albumát a Margaret Island

2018. 08. 16.

Szeptember 10-én jelenik meg a Margaret Island új, III című lemeze. Az együttes rajongói azonban már az előtte lévő napokban, exkluzív környezetben, a zenekar tagjaival együtt hallgathatják végig bakelitről az album dalait. És a különlegesség itt még nem ér véget!

Akkor kezdjük az elején! Létezik egy Lemezjátszó nevű programsorozat, tavaly tavasszal indult, helyszíne a budapesti B32 Galéria és Kultúrtér. Az újbudai hely – a nyári időszakot leszámítva – havonta egy vagy két ismert zenészt vendégül lát. A muzsikus kedvenc albumát lejátsszák bakeliten, és előtte, közben és utána Horváth Gergely, a Petőfi Rádió egykori vezetője beszélget a zenésszel a dalokról. A közönség számára azért is jelent élményt az eseménysorozat, mert az albumokat kiváló minőségben, az Audio-Technica csúcstechnikáján hallgathatják meg. Horváth Gergely vendége volt többek közt Harcsa Veronika, Vitáris Iván, Beck Zoltán, Likó Marcell és Felcser Máté.

A Lemezjátszót szervező Bársony-Németh Péter és a Fülesbagoly blog most csavart egyet a történeten, és a Margaret Island zenekart kérték fel, hogy ezúttal ne egy másik, hanem a saját, új nagylemezükről meséljenek, ráadásul megjelenés előtt. Ha már lúd, legyen kövér, gondolták a szervezők, és egy hat állomásos országos turnét hoztak tető alá a Lemezjátszó special-ből. Így szeptember 3-án Pécs, 4-én Szeged, 5-én Debrecen, 6-án Győr, 7-én Székesfehérvár és 9-én Budapest egy-egy klubjában hallgathatják meg a rajongók a teljes albumot. Az esteken ott lesz a Margaret Island három oszlopos tagja, Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf. Amellett, hogy Horváth Gergellyel beszélgetnek a lemezről, a dalokhoz köthető személyes élményeikről, zárszóként minden este előadnak élőben 2-3 új dalt akusztikusan. A program exkluzivitása miatt is már nagyon fogynak a jegyek, érdemes hamar beszerezni a belépőket!


A Lemezjátszó Facebook-oldala:
www.facebook.com/lemezjatszosorozat

A Margaret Island Facebook-oldala:
www.facebook.com/margaretisland

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink