Kowalsky meg Vega koncerttel búcsúzik idénre a Plázs

2020. 09. 11.

A balatoni felüdülőközpont, a Plázs szeptember 12-én zárja idénre kapuit, azonban tesznek róla, hogy a búcsú emlékezetes maradjon: péntek este a Kowalsky meg a Vega játszik, míg másnap a nyár utolsó Rakonczai Piano estje után, reggelig tartó Wannabe party zárja a sort.

A siófoki Plázson még most is tart a nyár. Szerencsére nemcsak a programok tekintetében, hiszen az időjárásnak köszönhetően a Balaton még most is csobbanásra csábít, ahogy a fehér homokos parton is jól esik az év utolsó napfürdőit kiélvezni. A Plázs a különös nyár ellenére is egy sikeres szezont búcsúztathat, ahol ezúttal is - a biztonsági korlátokat minden alkalommal betartva – bulizhattunk hétvégenként a tengerpartinak is beillő környezetben.

Éppen ezért a záróhétvége is nagy durranásnak ígérkezik, hiszen pénteken a közönségkedvenc Kowalsky meg a Vega hozza el slágereit. A csapat augusztus elején jelentette meg legújabb, Tombold ki című klipjét, a dal szövege pedig nem is lehetne aktuálisabb 2020 tekintetében, így különösen jó lesz – a dal címére hagyatkozva – kitombolni magunkat a koncerten. A koncert előtt és után Dj Juhász Laci lesz a hangulat felelőse.

Másnap az egész nyáron sikeresen futó Rakonczai Piano esten táncolhatunk a parketten majd a 2020-as Plázs egyik kedvenc partyja, a Wannabe rángat el bennünket a 90-es évek legjobb és legkínosabb pillanataiba, hogy napfelkeltéig még utoljára kiélvezhessük egy igazi, Balaton-parti nyáréjszaka varázsát. Találkozzunk jövőre!  
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink