"Kitört a nyár és szabad a tér!”

2010. 07. 19.
 
Vörös István az egykori Prognózis zenekar frontembere, gitárosa szokásához híven járja az országot zenekarával idén nyáron is, ahogy azt tőle már az elmúlt 30 évben megszokhattuk. „Pistiék” immár harmadszor kaptak meghívást Füzesgyarmatra, erre a hangulatos fürdőhelyre. A múltkori berekfürdői műsor egyik meglepetése volt, a strand-hangulathoz kapcsolódó kezdő dal, a „Felül semmi, alul semmi”. A merészebbek fürdőruhában, a többiek a szokásos szerelésben vérmérsékletük szerint énekelték, tapsolták, tombolták végig a koncertet. Így lesz ez most is, ezen - a híreink szerint 21 dalos repertoárból álló - bulin. Pénteken kelet-magyarország egyik legszebb fürdőkomplexumába várunk Téged is!
Helyszín: Füzesgyarmat – Strand (Kossuth u. 88.),
Időpont: 2010. Július 23. (péntek) – 20 óra
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink