Keresztes Ildikó: Most (MŰPA November 29.)

2016. 11. 20.

A hazai rock "fene - asszonya", tehetségkutató műsorok mentora, ítésze, 17 éve debütált szóló énekesnő,  (de már '94-ben is készültek vele stúdió anyagok szóló lemez célból! - a szerk.); s nem utolsó sorban  színésznőként is birtokolja a színpadot, méghozzá már 1988 óta, mint akkor debütáló rock opera szereplő.  Egyszóval művészi komplexitását évtizedek óta tökéletesítette;  megszerzett rutinja, és ismereteinek értékes módon való tovább adása  küldetéstudatra enged következtetni. A most következő nagy formátumú produkciójának a MŰPA- ban lehet részese állandó közönsége, s az újonnan iránta érdeklődők egyaránt.  A koncert programjában ott lesznek az öt év után megjelenő hatodik nagylemezének a  dalai, valamint az énekesnő több mint 25 éves pályafutásának slágerei is, az alkalomhoz méltó hangulatot teremtve a Bartók teremben. Ebben segítik közreműködő  vendégei is, és teszik teljesebbé a retrospektív jellegű koncert élményét minden ott lévő számára.  Akusztikus és szímfónikus megszólalás jellemezi majd a koncertet, amit a világszintű fénytechnikával és az úgynevezett passzív hátterekkel (pontosan a zenével összehangolt és támogatott módon) illusztrál a látvány technika: korszerűen, de mértéktartóan. Ez, a mai giga show- és "nagyszínpad" gazdag koncert vizuál trendben egy MÜPA- stílusban értelmezett akusztikai kiállítást eredményez.  És hogy miféle akusztika is ez, azt a MŰPA esetében nem kell méltatni, hiszen a világ szintén elismert helyi körülményeket már csak elrontani lehetne, (bár az szintén művészet lenne), viszont az biztosan nem ez alkalommal fog megtörténni. Keresztes Ildikó és barátai: Varga Miklós es Takács Nikolas, illetve a zenészek nagy szeretettel készülnek az estre, mi pedig ugyanilyen szeretettel várjuk, és ezúton is  gratulálunk az új albumhoz! 

(o.c.ruthner)

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink