KerekFest – a roma kultúra jegyében

2018. 01. 09.

A KerekFest február 15-én és 16-án a magyarországi roma kisebbség izgalmas és változatos kultúráját mutatja be az A38 Hajón - nem csak roma művészek részvételével. Az idén bemutatkozó két napos monstre rendezvényen lesznek kiállítások, koncertek, de sor kerül egy konferenciára is. A két nap alatt láthatjuk többek közt Másik Jánost, a Parno Grasztot és a Bohemian Betyarst, de találkozhatunk további nagyszerű roma művészekkel, és ismert roma értelmiségiekkel is.


Jöttünk, mert mennünk kellett, maradunk amíg itt lehetünk, s amíg itt vagyunk megmutatjuk kik vagyunk. (Szécsi Magda: Pogánytűz)

- Az utóbbi időszakban egyre több kortárs és egyben friss művészeti performanszot láttunk roma előadóktól és együttesektől. Részben ők inspirálták a KerekFest ötletét, amely egy évről évre megújuló programsorozat lenne. Egy-egy alkalommal összegyűjtené és megmutatná az új és izgalmas roma művészeti kezdeményezéseket. A fesztivál „kortárs” jellegét azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megmutassuk milyen sok ponton is lehet kapcsolódni a mai sokszínű roma kultúrához. Mindezzel az interaktivitást elősegítve a roma és nem roma emberek között, platformot szeretnénk nyújtani a kisebbségi roma lét problémáinak megvitatására, valamint a megoldásokat elősegítő kezdeményezések bemutatására. Ezen első rendezvényünk egy gyöngyöspatai roma tanodának nyújt bemutatkozási lehetőséget, promóciót és a kihelyezett adománygyűjtő perselyekkel anyagi segítséget - mesélnek az inspirációról a KerekFest szervezői.

A fesztivál az első napon 17.00-kor nyitó beszélgetéssel indul. Roma és nem-roma értelmiségiek (Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor) beszélgetnek szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, és példakép-állításról. A meghívott vendégek élettörténetükön keresztül mesélik el kitörési lehetőségeiket, sikereiket és kudarcaikat.

19.00 órától a Lashe Shave együttes, 21.00-tól a szerbiai világzene legkurrensebb produkciója, a Kal, 22.00-tól az immár külföldön is jól ismert folkos-punkos-elszállós energiabomba, a Bohemian Betyars zenél.

A második nap hasonlóan különleges és színvonalas programokkal folytatja a fesztivált. 18.00-kor a 40 éve alakított, több generációváltással tovább élő Romano Glaszo, 20.00-kor pedig a Vojasa lépnek fel folytatódik, s végül a végtelenül szellemes, és féktelenül táncba hívó Parno Graszt koncertjével ér majd a csúcsra. A fesztivál két esti fellépője 2017 decemberében közös dallal is jelentkezett.

Bohemian Betyars feat. Parno Graszt - Ha menni akarok
https://youtu.be/qE1j8dXYkh4

A kultúra szerves része életünknek. A közös örökségünk, amelybe belecsavarjuk a saját világlátásunkat, hogy aztán továbbadhassuk az elkövetkezendő generációknak. Egy folyamatosan fejlődő gondolkozásmód, amely összeköti az embereket, legyen az a faluban, országban vagy a bolygón - összegzi a zenekar világlátását Fehér Gábor, a Bohemian Betyars basszusgitárosa.

Időpont: 2018. február 15-16.
Helyszín: A38
Első nap:
- 17.00 - nyitó beszélgetés szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, példaképállításról. Résztvevők: Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor
19.00 - Lashe Shave együttes
21.00 - Kal (SRB)
22.00 - Bohemian Betyars

Második nap:
18.00 - Romano Glaszo - Emberi Hang Művészeti Csoport
20.00 - Vojasa
22.00 - Parno Graszt

Facebook: https://www.facebook.com/kerekfest/

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink