KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAROK ZENÉJE Gála

2016. 10. 28.

A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását 2002-ben indította útra Böszörményi Gergely, a Periferic Records tulajdonosa. Ő így emlékszik erről:
„2000-ben életre szóló élményt adott a Fradi pályán tartott Magyar Reformátusok Világtalálkozója, amelyen mintegy húszezren hallgathattuk az Igét és énekelhettük református zsoltárainkat és dicséreteinket. Ott szembesültem azzal, hogy zenei standunknál több ezer hívő kereste (hiába!!) a református énekeket CD-n és kazettán. Akkor és ott eldöntöttem, hogy útjára indítjuk a Református Énekek koncertsorozatot, amelyből CD-t adunk ki évente. A 2002-ben indult koncertek azóta is tartanak, és elmondhatjuk, hogy a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartott esemény mára a Kárpát-medence reformátusságának legnagyobb zenei ünnepe, ahol a 350 fős egyesített kórus és alkalmanként az 1300 fős gyülekezet együtt zengi az Igét.
2004-ben – kevésnek találván az évi egy református kórus-koncertet, - elhatároztuk, hogy három napos Református Zenei Fesztivál keretében mutatjuk be egyházi hagyományainkat, zenei kincseinket, református iskoláinkat, irodalmunkat, nép- és képzőművészetünket, misszióinkat – általában egyházunk felépítését és szolgálatát. A fesztivál fő támogatója a Magyarországi Református Egyház és a Ferencvárosi Önkormányzat, helyszíne a Bakáts tér, a Kálvin tér, a Ráday utca, a Nemzeti Múzeum kertje, a Lónyay Utcai Református Gimnázium, és a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola. A korábbi eseményekről itt lehet részletesen olvasni: www.rzf.reformatus.hu – 2009. május 22. óta a fesztivál a Református Egységünnep kiemelt kulturális rendezvénye, mely ünnep a Kárpát-medence, sőt a világ magyar reformátusságának egy közösségbe tartozását nyilvánítja ki. A Református Zenei Fesztivál a kezdetek óta hitünk vállalásával az egyházunk struktúrájának, kulturális értékeinek bemutatására törekszik, úgy, hogy az ökumené jegyében testvérfelekezeteink közösségeit is invitálja az eseményekre”.

Idén a Református Zenei Fesztivál végén a MÜPA-ban eddig 1,4 millió Ft adományt adták át Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspöknek. Reményeik szerint a Gála után újabb 1 millió Ft-ot adhatunk át.
Ezen kívül – már hagyományosan – a határon túli koncerteket befogadó városok könyvtárainak további mintegy 2 millió Ft értékű CD adományt nyújtanak át a gála végén.

KmMZ 2016 GÁLA - BUDAPEST – Pesti Vigadó (november 5. – szombat – 17:00 óra)
Fellépők:
- Pál István Szalonna és bandája
- a Fölszállott a páva fiataljai: ifj. Ürmös Sándor, Gombai Franciska, Sándor Zsigmond
- Vujicsics együttes és a „gyerekek” (a TRIÓ)
- Servet csángó zenekar
- Viski Bicskások (Kárpátalja)

Fővédnök: HERCZEGH ANITA, a köztársasági elnök felesége
Egyházi védnök: SZABÓ ISTVÁN református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
Nyitó gondolatok: BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere

Jegyek a Stereo Kft. címén (1114 Budapest, Bartók Béla út 59. – Tel: +36-1-385-6343, email: stereoperiferic@mail.datanet.hu; honlap: www.rzf.reformatus.hu és www.perifericrecords.com)és a Pesti Vigadó pénztárában, illetve interneten vásárolhatók.

„KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAROK ZENÉJE” (KmMZ 2001–2016)
– diákok és felnőttek részére
KmMZ 2016:
Szeptember-októberben ismét 6 koncertet rendezünk a Kárpát-medence hazánktól elszakított területein fekvő településein:
Lendva (szept. 25.) – Vujicsics együttes, Sebő együttes
Védnök: Földes Gyula főkonzul Lendván
Kistéglás (szept. 27.) – Pál István Szalonna és bandája, Csipkés együttes, Servet csángó zenekar
Védnökök: Buhajla József főkonzul, Balogh Attila ungi ref. esperes
Beregszász (szept. 28.) – Misztrál egy., BorzsaVári népiegyüttes, Servet csángó zenekar
Védnökök: Szalipszki Endre fõkonzul, Orosz Ildikó rektor, Zán Fábián Sándor református püspök
Dunaszerdahely (okt. 4.) – Sebő együttes, Vujicsics együttes, Tiszta Forrás Népdalkör
Védnökök: Hájos Zoltán polgármester, Fazekas László felvidéki református püspök
Felsőőr (okt. 8.) – Misztrál együttes, Vujicsics együttes
Védnökök: Deák Ernő főszerkesztő, Hollós József elnök, Gúthy László ref. lelkész
Magyarkanizsa (okt. 21.) – Vujicsics együttes, Ethnokor, Petrás Mária és barátai
Védnökök: Fejsztámer Róbert polgármester, Halász Béla délvidéki ref. püspök

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink