Hangok és ütemek 2. – tizenkét életút zenével

2018. 03. 05.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja keretében megjelent a Hangok és ütemek 2. – tizenkét életút zenével című kötet. Az új könyv is tartja magát az első kötet ígéretéhez, miszerint segíti a magyar könnyűzenei élet legizgalmasabb történeteinek fennmaradását. Tizenkét történet, tizenkét különböző életút, de ami közös bennük, az a zene szeretete.
Az alprogram 2016-ban jelentette meg a „Hangok és ütemek” című kötetét, mely tíz, az oral history módszerével készített interjút tartalmazott, olyan zenei szakemberekkel, akik tevékenyen irányították a Kádár-korszak zenei életét. A cél az volt, hogy egy újabb darabot rakjanak hozzá a popzenetörténet hatalmas, ugyanakkor igencsak hiányos kirakójához. Az új könyv még ennél is többet ígér: tizenkét interjút négy, tematikus szekcióra bontva, melyek mind-mind külön szegletét fedik le a Kádár-kori könnyűzenének.

Az első, Indiánok – ősbeat a hatvanas években című rész három, a beat korai időszakában meghatározó zenésszel készített beszélgetést tartalmaz. Sankó László és Neményi Béla az Atlantis zenekar tagjai voltak. Az együttes a beatkorszak egyik első hazai fecskéje volt. Kovacsics András ugyancsak úttörőnek számított az Omega első öt évének zenekarvezetőjeként.

A második fejezet, a Tangóharmónika a havon – tánczene és diszkó címet viseli, és e két műfaj három kiváló képviselőjének élettörténetét ismerheti meg belőlük az olvasó: Bakacsi Béla és Korda György táncdalénekesek, valamint Csepregi Éva énekesnő enged exkluzív bepillantást karrierjük alakulásába.
Az ezüst gyertyatartó és tolatóvágány – pályaívek a Kádár-kor ifjúsági sajtójában szekció olyan médiaszakemberek életművét veszi számba, akik munkájukkal formálták a korabeli ifjúsági sajtót, így Czippán György, az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettese, Urbán Tamás a magyar poptörténet talán legfontosabb fotódokumentátora és Göczey Zsuzsa, a korszak legnépszerűbb, legprogresszívabb zenei szerkesztője is megszólal ebben a részben.

A Sportfröccs a „Napköziben” – koncertszervezés vasfüggönyön innen és túl fejezetben pedig megismerhetjük Mann Tibor, a Csepeli Ifjúsági Park igazgatója, Knisch Gábor, a Zeneműkiadó munkatársa és Hegedűs László, az egyik legprofibb koncertszervező sztoriját.

A kötet szerzői: Csatári Bence, Frank Iván, Ignácz Ádám, Jávorszky Béla Szilárd, Rozsonits Tamás.

Szerkesztette: Vass Norbert
A megjelenés éve: 2018

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink