Hangfoglaló Udvar: Taliándörögd lett a Művészetek Völgye zenei központja

2018. 08. 03.

A rendezvény látogatószáma már sok éve folyamatosan emelkedik, és idén sem volt ez másképp. A Hangfoglaló Program pedig saját udvarral vett részt a programsorozatban, az egész fesztivál zenei központjaként működő Taliándörögdön.
Az előző évekhez képest sokat változott a Művészetek Völgye, hiszen a Hangfoglaló Udvar és az itt felállított színpad azon a Taliándörögdön kapott helyet, amely idén már egyértelműen a fesztivál zenei központjaként funkcionált.
Az, hogy felértékelődött a település szerepe azzal is járt, hogy rengeteg ember előtt koncertezhettek a Hangfoglaló Udvarban fellépő zenészek, zenekarok. A korábbi pályázók, az előzenekaros és nemzetközi pályázatok támogatottjai mellett természetesen a negyedik évad induló előadói kapták a legnagyobb szerepet. Közülük a The Beans, a The Bluebay Foxes, az IDEGEN, a SONYA, a Meg Egy Cukorka, a Sin Seekas, a Minimyst, a The Mabon Dawud Republic, a Shaibo, az Aurevoir., a Freakin' Disco, a keresztkérdés és az EPMK is fellépett.
De itt koncertezett még az ék, a BEKVART, az Elefánt, a Fran Palermo, a Mongooz and the Magnet, a Blahalouisiana és a Ricsárdgír is.
A Hangfoglaló Program ugyanakkor Kapolcson is jelen volt. A Programiroda munkatársai ezen a helyszínen pályázati információkkal, játékokkal és ajándéktárgyakkal várták a látogatókat. Két nap alatt közel 1.000 ember fordult meg a pultnál.
Közben pedig a stand másik felében a Hangszert a kézbe minikiállítása működött. Az interaktív hangszersimogató látogatottsága is rekordot döntött a Hangfoglaló fesztiválroadshowja eddigi állomásai között. A Művészetek Völgye közönsége mindig kiemelkedően befogadó és nyitott a különböző programokra, de a zenei kiállítás így is megdöbbentően nagy érdeklődéssel üzemelt, a családok többször is visszatértek egy-egy hangszert kipróbálni.

Fotó: Művészetek Völgye - Facebook


A fesztiválroadshow még mindig nem ért véget, augusztusban az utolsó két helyszín következik: előbb a szerbiai Malomfesztivál, aztán a Szegedi Ifjúsági Napok.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink