Folytatódik az Öröm a Zene

2018. 08. 25.

Egy hosszabb nyáriszünet után folytatódik az Öröm a Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat. Augusztusban Balassagyarmaton, szeptemberben pedig Dunaharasztiban, Dunaszerdahelyen és Tatabányán is megmérettethetik magukat a nagyobb színpadokra vágyó zenészek, zenekarok. Az utolsó négy verseny után októberben, a Budapest Music Expo-n szervezett országos döntőn pedig kiderül, hogy a városi tehetségkutatók győztesei közül ki a legjobb.

Az Öröm a Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat keretében a kezdő formációk szakemberek előtt, a továbblépés reményében mutathatják meg magukat és zenei tudásukat. A Hangfoglaló Program a könnyűzenei utánpótlás biztosítása és a zenei paletta szélesítése érdekében 2015 óta támogatja a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által is segített programsorozatot. A két szervezet együttműködésének köszönhetően ma már hazánk minden megyéjében és határon túl is rendeznek közel azonos szabályok és elvek szerint tehetségkutatókat.

Az idei évadban – a tavalyi 20 helyszínnel szemben – már 25 város vesz részt a programban az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Kollégiuma 15 millió forintos támogatásának köszönhetően. Az országos döntőig még 4 állomás van hátra: a helyi nyertesek továbbjutnak, és az október 5-7. között szervezett Budapest Music Expo-n derül majd ki, hogy közülük ki bizonyul a legjobbnak. A hátralévő megmérettetéseken, így a soron következő, balassagyarmati döntőn is az eddigiekhez hasonlóan a zsűribe a Hangfoglaló Program is delegál két tagot. Ezen a helyszínen egyébként első alkalommal szervezi meg a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ az Öröm a Zene - Amatőr zenei tehetségkutatót. A balassagyarmati állomásnak a Palóc Liget ad otthont augusztus 25-én, szombaton.

Két héttel később, szeptember elsején a XIV. Roxiget fesztivál és tehetségkutató verseny keretében léphetnek színpadra a feltörekvő zenészek. Az eddig Szigetszentmiklóshoz kötődő rockzenei rendezvény új helyszínre került és idén új támogatói háttérrel valósul meg: a tehetségkutatót ezúttal Dunaharasztiban, a Városi Sportcsarnok parkolójában Dunaharaszti Város Önkormányzata támogatásával rendezik meg. Szeptember 8-án, szombaton aztán a 4. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle következik. A rendezvényt idén ismét a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban szervezi meg a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.
Az idei évad utolsó versenye Tatabányán lesz: szeptember 22-én, szombaton a nagymúltú XXIII. Peron Music Tehetségkutatóval zárul a szezon. A Peron Music Alapítvány több évtizedes támogató munkájának köszönhetően megvalósuló rendezvény keretében a Vértes Agorájában léphetnek fel a pályázók.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink