FEZEN - Csere az egyik Nagyszínpadon!

2016. 07. 05.

Csere és két új fellépő a FEZEN egyik nagyszínpadán. Nagyjából egyszerre érkezett a hír a The Cult és az Anthrax zenekaroktól, hogy az élő szerződés ellenére mégsem tudnak fellépni idén Székesfehérváron. A fesztivál szervezői külföldi zenekarokkal pótolják a kiesőket. Csütörtökön Yngwie J. Malmsteen és a DIO Disciples érkezik a FEZEN-re, és várhatóan néhány napon belül - a teljes program kíséretében - a szerdai fellépő nevére is fény derül.   Elcsépelt kifejezés a “gitárhős”, de akinek a tiszteletére a világ egyik legnagyobb gitárgyártója évek óta saját modellt készít, arra joggal használjuk. Yngwie J. Malmsteen új fejezetet nyitott a rock gitározás történetében, hatására gitárosok tucatjai kezdték el beemelni a klasszikus zenét a rock-metal világba, és őt tartják a neoklasszikus metal keresztapjának. A Cult visszalépésével megüresedő helyet nem egy, hanem rögtön két zenekarral tömi be a FEZEN. Malmsteen mellett csütörtökre érkezik a DIO Disciples supergoup is, akiknek tagjait többek között az AC/DC, a Judas Priest és a Lynch Mob formációkból is ismerhetjük. A The Subways és a Lord mellett így a Yngwie J. Malmsteent és a DIO Disciplest láthatjuk csütörtökön a FEZEN rock-metal nagyszínpadán.   Aki csak a két visszalépő zenekar miatt jött volna a fesztiválra, június 30-ig a vásárlás helyén visszaválthatja szerdai vagy csütörtöki napijegyét, vagy egy másik választott napon felhasználhatja a helyszínen. Már megállapodtak a szervezők az Anthrax helyére érkező zenekarral, várhatóan pár napon belül - a hivatalos szerződéskötés után - árulják el kilétét, és ezzel egy időben érkezik a teljes program részletes napi bontása is. Augusztus 3-án pedig közel 20 külföldi fellépővel, hazai sztárokkal, megnövel fesztiválterülettel és dupla nagyszínpaddal indul a FEZEN fesztivál.
 
Igazán bírod a fesztiválozást?  Akkor vállald be az EFOTT-ot és a FEZEN-t is! Idén is kombi bérlettel szeretnénk kedvezni a hardcore fesztiválarcoknak, akik nem állnak meg egynél. 

Az EFOTT - FEZEN közös bérlet most 25.000 Ft-ért lehet a Tiéd! Csapj le az ajánlatra még ma! 
ONLINE JEGY:   https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47220

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink