Erdélyi, felvidéki és a vajdasági tehetségkutatók

2018. 03. 02.

Erdélyben folytatódik a Hangfoglaló Program által is támogatott Öröm a Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat. Március első hétvégéjén, Marosvásárhelyen mutathatják meg tudásukat az ottani kezdő zenészek és zenekarok. Ebben az évadban már 5 határon túli helyszínen nyílik lehetőség bekapcsolódni a rendezvénysorozatba.

Az NKA Hangfoglaló Program törekszik a Budapesten kívüli zenei élet felpezsdítésére, mind a klubtámogatások segítségével, mind a zenei paletta szélesítésével. Utóbbi kapcsán csatlakozott a Program 2015-ben a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által is segített Öröm a Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat támogatóihoz. Az együttműködésnek köszönhetően ma már hazánk minden megyéjében rendeznek közel azonos szabályok és elvek szerint tehetségkutatókat. Ettől az évadtól kezdődően pedig a 19 megyéhez és a fővároshoz immár 5 határon túli helyszín is csatlakozik, annak a 15 millió forintos támogatásnak köszönhetően, amit az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Kollégiuma biztosít erre a célra.

Ebben az évadban Dunaszerdahelyen, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen már lezajlott a tehetségkutató, március első hétvégéjén pedig Marosvásárhely – ahol idén először lesz Öröm a zene – csatlakozik a sorozathoz. Májusban pedig a vajdasági Magyarkanizsán rendeeznek tehetségkutatót az NKA Hangfoglaló Programnak is köszönhetően.

Marosvásárhelyen 2018. március 3-án a Jazz&Blues Club Központ ad otthont az eseménynek. A megmérettetéseken egységes pontrendszer alapjént bírál a zsűri, amelyekbe a Hangfoglaló Program is delegál 2 tagot. Marosvásárhelyen Görögh Dániel, a Kodály Spicy Jazz és Ladánybene27 zenésze, valamint Balázs Szilvia ”Sziszka”, a Music Fashion kiadótulajdonosa képviseli a Programot, akik egyébként mindketten induló előadókat is mentorálnak ebben az évadban.

Az erdélyi megmérettetés nyertese ezúttal is kvalifikálja magát az országos döntőbe, amelyet a Budapest Music Expon rendeznek 2018 októberében. Illetve győztese jogot szerez arra is, hogy automatikusan ott legyen a Hangfoglaló Program ötödik évadában, az Induló Előadói Alprogramjának meghallgatásán.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink