Én meg az Ének - Emléxel még?

2018. 01. 10.

 Bérczesi Robi elsősorban a Hiperkarmának köszönheti ismertségét, azonban további projektjei, a BioRoBoT és az Én meg az Ének szintén széles közönséghez juttatták el zenéjét az évek folyamán. Utóbbi az énekes zenei munkásságának legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel, magába foglalva Robi zenekarainak legnagyobb slágereit és kedvenc, régebbi magyar népdalainak újraértelmezett változatait is. Az albumot itt töltheted le: https://www.dalok.hu/lemez/id/9826
A lemez eddig legsikeresebb nótája egy magyar népdal feldolgozás, amelyet Robi Palya Beával együtt adja elő.

 

A projekt egyszálgitáros felállásként vált ismertté, de ezúttal rendhagyó módon, a dalszerző életében másodszor zenekarral és vendégelőadókkal kiegészülve mutatják be az Ének meg az Ének második albumát az Erkel Színház falai között.

Az „elfelejtett dalok a feledhetetlen eMLéKZeNeKaR előadásában” keretein belül profi zenészek és előadók színesítik Robi előadását: a színpadra lép többek között Giret Gábor basszusgitáros, Koltay Kurszán zongorista, Nemes Janó fúvós és a méltán elismert vonósnégyes, a Republic Qartet is. Az est fényét emeli még a két nagyhírű sztárvendég, Palya Bea és a Margaret Island frontembere, Lábas Viki.
További információ itt.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink