Emlékpontavatással, fotókiállítással és filmklubbal nyitott a Hangfoglaló Program NKA25 turnéja Szolnokon

2018. 09. 28.

Az első állomás Szolnokon volt, ahol Poptörténeti Emlékpont avatásával, Somló Tamás fotókiállítással és a Kopaszkutya című klasszikus filmmel nyitották meg a rendezvénysorozatot.

A visszaemlékezésé, és a közelmúlt értékeinek megőrzéséé volt a főszerep a Hangfoglaló Program NKA25 turnéjának első állomásán, Szolnokon. Az ünnepségsorozat a legújabb, sorban a 16. Poptörténeti Emlékpont felavatásával kezdődött a Szent Imre Művelődési Ház, a volt Komarov terem előtt. Az egybegyűlteket Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Debreczeni László „Bubu”, a klub egykori vezetője és Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője köszöntötte. Dr. Kállai Mária kiemelte a közös történelmi és zenei múlt megőrzésének fontosságát, amely minden generáció érdeke. A tábla leleplezést Blazsek József és Pázsit Zsigmond, az egykori Pop Együttes tagjainak játéka nyitotta és zárta.

 

Az esemény a Tisza Moziban folytatódott, ahol a Nem veszhet el a Somló című fotókiállítást tekinthette meg a közönség. Az eseményen Somló Dániel és Somló Lili, a legendás zenész gyermekei emlékeztek vissza édesapjuk hihetetlen sokoldalúságára. Somló Tamás gyermekkorában hegedűművésznek készült, a ’60-as években artistaként is dolgozott, műkedvelő fotósként és videósként végigdokumentálta életét, felbecsülhetetlen archív anyagot hagyva hátra az utókorra. Kevesen tudják róla, de Somló Tamás zenei pályafutása mellett egyetemet végzett, jogász is volt.

 

Az estét az „Extázis héttől tízig” elnevezésű könnyűzenei filmklub zárta. Ez alkalommal a Kopaszkutya című klasszikust nézhette meg a közönség. A vetítés előtt a film rendezőjével, Szomjas Györggyel Bajnai Zsolt beszélgetett. Kiderült, hogy a Kopaszkutya ősbemutatója Szolnokon volt 1981 áprilisában, csaknem öt hónappal megelőzve a hivatalos premiert, ami a cenzúra miatt késett. Szomjas György visszaemlékezésében elmondta, hogy a kommunista döntéshozók féltek, hogy a nézők a film hatására „fel fogják szakítani a széksorokat”. A szolnoki elővetítés kapóra jött a rendezőnek, tudott rá hivatkozni: „Ne aggódjon Aczél elvtárs, nem lesz ebből semmi balhé. Szolnokon sem volt.”

A Hangfoglaló Program NKA25 turnéja szeptember 28-án Veszprémben, 29-én pedig Gödöllőn folytatódik. A királynők városában Backstage fórum és három népszerű előadó, a The Biebers, Apey és a Belau várja az érdeklődőket. Gödöllőn pedig nem más lép fel, mint a Blahaluisiana és a Dope Calypso.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink