Elhunyt Babos Gyula

2018. 04. 14.

Az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió egy Facebook-posztban tudatta nem sokkal ezelőtt, hogy elhunyt Babos Gyula, az iskola egyik tanára, legendás dzsesszgitáros. 68 éves volt.

Babos Gyula gyerekként a hegedűn és a zongorán keresztül ismerkedett az a zenével, de 15 évesen már a Futurama zenekarban gitározott. 1970-ben a Kex gitárosaként lett ismert, utána a Rákfogó jött, és 1979-ben a Saturnus. Zsenialitására jellemző, hogy 1977-től úgy taníthatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán, hogy sem érettségije, sem tanári diplomája nem volt. 1985-ben alapította meg a Babos Trio Plusz-t, amit később a Babos Trio néven vitt tovább Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel.

1989-ben megjelent első lemeze Kinn és benn címmel, majd a Petőfi Csarnokban lépett fel Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, de pályafutása alatt zenélt Frank Zappával, James Moodyval és Tony Scott-tal is. A kilencvenes években a Babos Trióból Babos Quartet lett (itt Szappanos György, Szakcsi Lakatos Béla és Borlai Gergő voltak a zenésztársai), de 1997-ben ismét nevet váltott, Babos Project Romanira, amivel Marseille, Eilat, Bukarest, London és Kassa világzenei fesztiváljain szerepelt. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét, de volt EMeRTon-, Szabó Gábor- és Liszt-díja is.
Alapító tanárként 1996-tól működött közre Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében.Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti.

(Borítókép: Babos Gyula gitározik a debreceni Kölcsey Központban 2013. április 9-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt )

Eredeti forrás: Index 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink