DR BRS, Király Viktor, Verrasztó Dávid, Curtis és BSW egy klipben

2019. 03. 27.

A „Hol van az a lány” kirobbanó sikere után az ötletgazda, DR BRS egy újabb fantasztikus slágerbombát dob ránk. Megérkezett a „Tűzvarázsló”, amit ezúttal a zeneileg is multi-kulti Király Viktorral hozott össze.

Közel 25 millió megtekintés és a hétvégi bulik állandó beindítója - hihetetlen sikereket ért el DR BRS a ’90-es évek egyik ikonikus felvételének feldolgozásával. A „Hol van az a lány” féléves menetelése után pedig itt az új zene, a hihetetlenül fülbemászó „Tűzvarázsló” 2019-es kiadása. A dal születéséről a páros több részletet is megosztott.

„Viktorral régóta ismerjük már egymást, ha jól emlékszem, úgy 15 éve Linda, a testvére mutatott be minket egymásnak. Régóta szerettem volna közös zenét készíteni vele, és a V’Moto-Rock számánál éreztem azt, hogy na ez az! Ez az ő hangjával fantasztikus lesz.” - mesélte DR BRS, vagyis Béres Attila, aki nem csak elővette és leporolta Lerch István és Demjén Ferenc egykori felvételét, hanem egy zseniális feldolgozásban hozta vissza újra az éterbe.

„Az eredeti szerzők szerencsére nagyon nyitottak voltak, ennek különösen örültünk, annak meg pláne, hogy hallva az átdolgozást, áldásukat is adták, nagyon megtisztelő.” - tette hozzá DR BRS.

A dalhoz egy vérpezsdítő videóklip is készült, amelyben az alkotók visszatértek a ’80-as évek diszkó-divatjához, vagyis előkapták a neon ruhákat, a feltűnő mintákat és a melegítőnadrágokat.

„Maratoni forgatás volt, a 14 órát is meghaladta, a végén pedig már nem csak a fáradtság, hanem a hideg is gondot okozott, de ez persze nem látszik a felvételeken.” - mesélte Király Viktor.

„A klipben két bandát alkotunk, profi táncosok - tényleg zseniálisak voltak, eszméletlen breakszólókat nyomtak - állnak a hátunk mögött, a csapatok pedig egy táncpárbajjal próbálják kivívni az elismerést, de egy botlás mindent felborít, a végén pedig jön a csattanó, de az már legyen meglepetés.” - mondta Viktor.

A videó ezen kívül is tartogat meglepetéseket, feltűnik benne ugyanis Curtis és a BSW, valamint Závodi Marcel énekes-dalszerző és Angyal András versenytáncos is, a hírességek sorának pedig közel sincs vége. A Tűzvarázsló így zeneileg és képileg is a tavaszi szezon kedvencének ígérkezik.

Béres Atka személye megkerülhetetlen a budapesti belvárosi éjszakában. Azontúl hogy dj, producer és rapper, alapítóatyja a Rock The City bulisorozatnak is, amely évek óta sok ezer embert mozgósít hetente Budapest prémium szórakozóhelyein, és mostanra már vidéken is egyre több helyszínen. A közönség és a szakma által egyaránt szeretett „doktor úrnak” izgalmas feldolgozásaival sikerült megépítenie egy generációk közötti hidat, ezzel új hullámot indítva.

Király Viktor karrierje tíz éve folyamatosan felfelé ível, tavaly James Blunttal és Jason Deruloval is állt közös színpadon, idén januárban pedig megtöltötte az Erkel Színházat, ahol nem csak rádiós slágerek hangzottak el, hanem a Monarchia Szimfonikusuk közreműködésével szívhez szóló balladák is helyet kaptak a műsorban.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink