Deti Picasso – „Motherland”

2015. 10. 16.

Jó érzés olyan zenét bemutatni, amely nem a magyar levesben forrt ki, de mégis itt született. A Deti Picasso moszkvai zenekarnak indult, most budapesti, és az örmény gyökereit tárja fel a „Motherland” című új lemezén. Gaya és Karen Arutyunyan Moszkvában született örmény testvérpár ideális alkotó páros – Gaya vérbeli frontember, Karen kimagasló tudású és mély érzékenységű gitáros. A 90-es évek végén alakult zenekar berobbant az orosz zenei életbe, 2002-ben a FUZZ Magazin „A legjobb új zenekar” díját nyerte meg. Stílusát art-rocknak lehetne nevezni, pályafutásuk alatt játszottak popot, mély ambientet, etnót és progresszív rockot. Minden lemezük egy gyöngyszem, az igényes zene kedvelői elérhetik a profiljukon. 2007-ben Gaya Budapestre költözött, később Karen is. Egy ideig távkapcsolatban tartották fenn a zenekart, később magyar zenészekkel kiegészítve folytattak. A mostani line-up nagyon izgalmas : az orosz Anasztazia Razvaljajeva hárfán játszik, ami ugye nem egy szokványos hangszer a rockzenében, Porteleki Áron pedig dobol. A korongon hegedűn vendégeskedik a dobos apja is, Porteleki László, akit Muzsikás zenekarból ismerhetünk. Ezzel a zenekar a befogadó ország népzenéje előtt tiszteleg, ugyanakkor az örmény és a magyar zenét keresztezi elsőként.
A „Motherland” főleg örmény népdalokat dolgoz fel. Persze nem népzenét hallunk itt, hanem egzotikus nyelvet és dallamokat, gazdag és finom mai hangszerelésben. Erre a frissességre nagy szüksége van a mai nyugati zenének. Mint ahogy az intimitásra is, amit végig érzünk a dalokat hallgatva. Az énekesnő elmondása szerint nagyobb részüket nagymamájától tanulta. Vajon mit szólna a nagyi, ha ezt a zenét hallaná?
A „Motherland” itt letölthető.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
A kompozíciókban a kortárs jazz, a free improvizáció, a rock, a balkáni zenei motívumok és a népzenei ihletés természetes egységgé olvadnak.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink