Dallos Bogi egy ízig-vérig ’így jöttem’ lemezzel debütál

2017. 05. 01.

Az ’Épp most’ címre hallgató nagylemez 10 saját szerzésű számot tartalmaz, amelyek közül a „13-as ház”, a „Már nem zavar” és a legutóbbi megjelenés a „Méz” már ismerősen csenghet a közönség fülében. A fiatal énekesnő első albumát egytől egyig személyes történetek és tapasztalatok ihlették.

Ahogy a filmszakmában külön műfajt alkotnak az így jöttem filmek, azaz az első nagyjátékfilmjüket rendezők rendszerint saját életüket, illetve életük egy részét dolgozzák fel a hitelesség, a hihetőség és az egyszerűség érdekében, úgy nevezhetjük Dallos Bogi első lemezét is így jöttem albumnak. Az Épp most minden dalának Bogi a szerzője, így mindegyik szám egyenesen az énekesnő lelkéből, szívéből szól: „Az egész album rendkívül személyes ihletésű. Az összes dalt a saját tapasztalataim, vagy az életem szereplőinek és a barátaimnak az élete ihlette, sőt azok is inspiráltak, akik már nincsenek jelen a mindennapjaimban.” 

Dallos Bogi munkáját olyan szerzőtársak segítették, mint Závodi Marcell, Szepesi Zsolt, Takács Zoltán Japán és Szebényi Dani, akik egytől egyig azon voltak, hogy egy igazán Bogis album jöjjön létre. „Egy igazi tavaszi-nyári albumot készítettünk, ami teljes mértékben a jelenlegi lelki állapotomat tükrözi. Ezért is lett a lemez címe az Épp most. Szinte az összes dalt Budapest inspirálta, egy igazi nagyvárosi album született.”

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink