CSTP x Nagy-Szín-Pad!

2017. 05. 22.

Idén negyedszerre rendezik meg a Nagy-Szín-Pad! "tehetségmutatót: két este nyolc zenekar lép fel az Akvárium Klubban, és küzd a közönség és a szakmai zsűri szavazataiért. A nyolc zenekar közül kettő is a Cseh Tamás Program támogatásával indíthatta be karrierjét, és a zsűri tagjai között is többen elkötelezett mentorai a CSTP Induló Előadói Alprogramjának.
A Nagy-Szín-Pad! bevallott céljai szerint hangsúlyozottan nem tehetségkutató, hanem "tehetségmutató", tehát olyan zenekarokat népszerűsít, amelyek már jóval többek, mint "tehetségek". Népszerű, de a megérdemeltnél még kevésbé ismert produkciók.
Az idei Nagy-Szín-Pad!-on nyolc zenekar versenyzett május 19-én és 20-án az Akvárium Klubban. Közülük kettő, a Lóci Játszik és a Mörk korábban részt vett a Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramjában. Az előbbi a CSTP segítségével jelentette meg első lemezét, amellyel - mint arról mi is beszámoltunk - idén Fonogram-díjat nyert. Hasonlóképp a Mörköt is a Cseh Tamás Program segítette debütalbumhoz, és júniusban CSTP-segítséggel megy a sopoti Seazone-ra, Közép-Európa egyik legnagyobb showcase-fesztiváljára.

A két zenekar Nagy-Szín-Pad!-os fellépése is bizonyítja, hogy a Cseh Tamás Program jól választ induló zenekarokat, amelyek aztán beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Bízunk benne, hogy a nagy-Szín-Pad! újabb lökést ad karrierjüknek, úgyhogy nincs más hátra, mint mindenkit arra biztatni: szavazzatok a Lóci Játszikra és a Mörkre!
A szavazás menetéről itt olvashatsz.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink