Civil pályázat a Szigetre

2018. 03. 21.

Civil szervezetek jelentkezésére írt ki pályázatot a Sziget Szervezőiroda. A szervezők az idei Szigetre olyan pályázókat várnak, kiknek programja csatlakozik a fesztivál “Love Revolution” kiáltványához, illetve olyan kampányokkal is lehet jelentkezni, melyek kiemelt üzenetként kezelik a béke, a környezettudatosság, az emberi jogok témákat. A pályázat leadásának határideje: 2018. április 15.

A Sziget Szervezőiroda tavaly évvégén hirdette meg a “szeretet forradalmát”, a kiáltvány szerint a “Love Revolution” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.

A fesztivál Civil Szigetére most olyan pályázókat várnak, akik a Love Revolution szellemében, ahhoz kapcsolódó programokkal jelentkeznek. Pályázni kampányokkal is lehet, melyek több szervezet együttműködésében, a fenti témákban valósulnak meg és a kiemelt üzeneteket juttatják el a fesztivál közösségéhez.

Pályázatot azok a - legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények nyújthatnak be, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.

Részletek itt: https://szigetfestival.com/hu/civilsziget-palyazat

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink