Chief Rebel Angel - Death Rock City / The Black Horn

2021. 04. 20.

Amikor ilyen zenét hallok, szertefoszlik a sok gyenge utánzat szülte meggyőződésem, hogy a rockandroll hallott. Az ilyenfajta zenék nem hagynak teret semmi gondolatnak, max annak, hogy jobb lenne élőben hallgatni, a testbe hatoló hangerővel.

A Dalok.hu terjesztésében megjelenő anyag tulajdonképpen nem mai, és nem is egy: két, eddig hivatalosan nem megjelent albumot hallunk. Vinylen jelentek meg a Trottel Records gondozásában – aki teheti, szerezze meg ilyen formában is! 
Az eredetileg 2007-ben kiadott Death Rock City-t 2019 őszén az oslói Endless Tinnitus Studio-ban, Kenneth Storkås hangmérnökkel, élőben rögzítette újra a Felföldi Péter-Kiss Barnabás-Pándi Balázs trió. A kiadvány B oldalára a zenekar második anyaga, a 2012-es Black Horn is rákerült, amelyről Felföldi Péter így nyilatkozott a Magyar Narancsnak:

A Black Hornt még 2011 nyarán rögzítettük, ráadásul a lehető legspontánabb módon. Fél év alatt írtuk meg és próbáltuk össze a dalokat, a zenét pedig nagyjából négy óra alatt vettük fel, teljesen élőben. 

A zenekar stílusáról a következőképpen nyilatkozott a basszusgitáros-énekes:

Ha az ember sehol nem találja a helyét, akkor egy idő után rájön, hogy jobb, ha maga próbálja a szabályokat alakítani. Ez a zenekar is ilyen, sokaknak már az elejétől nem esett le, hogy mi a fenéről szól ez az egész, pedig valójában soha nem volt mögötte koncepció: egyszerűen csak gyors, zajos rockzenét akartunk játszani énekelhető refrénekkel. Az elejétől fogva szimplán az élvezeti értéket kerestük a zenében, miközben sok zenekar belefészkeli magát egy műfajba, és megpróbál annak az elvárásaihoz igazodni. Nálunk nem volt kigondolva, melyik szubkultúra fog a koncertjeinkre lejárni: játszottunk a legkülönfélébb zenekarokkal, akiknek a tábora vagy udvariasan végighallgatott, vagy legyintett és kiment a büfébe. Egy idő után szép lassan elkezdtek jönni az ismeretlen arcok, akiket előtte nem nagyon láttunk koncerteken, és szemmel láthatólag nem tartoztak se ide, se oda, csak egész egyszerűen tetszett nekik, amit csináltunk.

A 2000-es évek budapesti undergroundjának két fontos nagylemeze egyszerre kerülhet a gyűjteményekbe, amit bátran feltehetsz a polcra az Entombed, Kyuss, Motörhead, Torche, vagy Discharge lemezek mellé. 

Az albumot ITT tudod letölteni, elérhető minden nagyobb platformon is, ITT találsz hozzá linkeket.

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 10. 27.
A Kiscsillagból és Santa Diverből ismert zenész új albuma személyes és hiteles. Ennyi már elég lenne a mai utánérzéssel teli világban, de ezenkívül profi és fülbemászó is.
2024. 03. 16.
A csapat tavalyi jubileumát egy összművészeti est keretein belül a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ csodálatos színháztermében ünnepelte.
2024. 03. 09.
A Kiscsillag és a Santa Diver tagja, a Kispál vendégzenésze jövő szerdán koncertezik a Szabó Balázs Bandájából ismert zenészekből szervezett új zenekarával.
2024. 03. 03.
„Egy bulizós éjszakán jelent meg bennünk az ötlet, mi lenne, ha tényleg forgatnánk arról egy klipet, amit csinálni szoktunk, ha együtt vagyunk és elkezdünk táncolni, borozni." A címet egy kommentből kölcsönöztük a YouTube-on.
2024. 03. 03.
Ha szívesen alapítanál nemzetközi zenekart olyan zenészekkel, akikkel a Balatonon találkozol először, és eltöltenél velük öt napot egy koncertműsor összerakásához, jelentkezz a programra március 15-ig!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink