Az idén is táncra perdül a Duna mente

2009. 06. 09.
Hét országból érkeznek néptánccsoportok az idei, XVII. Duna Menti Nemzetközi Folklór Fesztiválra. A korábban csupán háromévente megtartott, mostantól azonban minden esztendőben megrendezett fesztivál programjai - július 14. és 19. között - tíz helyszínen zajlanak: Szekszárdon, Kalocsán, illetve nyolc környező, Tolna és Bács-Kiskun megyei faluban.
A négy évtizedes múltra visszatekintő folklóreseményre az idén bolgár, horvát, olasz, német, erdélyi, lengyel és török együttesek érkeznek, illetve a rendező települések népművészeti hagyományőrző csoportjai is fellépnek.
A megnyitóünnepséget július 15-én Madocsán rendezik, a fesztivált július 19-én Csátalján erdélyi, horvát és kalocsai együttesek búcsúztatják.
A hatnapos sorozat nem csupán néptánccsoportok találkozója: lesz népviseleti divatbemutató, hagyományos kézi aratóverseny, sváb keresztelő és népművészek is bemutatkoznak.
A Duna Menti Folklór Fesztivál szerepel a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozatában, így a következő esztendőben, a fesztiválturizmus évében lehetőség nyílik európai színre vinni a sokszínű, hagyományőrző programot.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink