Város és kultúrpolitikánk az elmúlt húsz évben nem sokat változott: „Le a zajos és dohos próbahelyekkel, helyettük szállodát, lakóparkot, bevásárló központot, de izibe. Semmi sem számít már idehaza a remélt haszon fejében, mindent és mindenkit eltakarítanak az útból korunk nagyhatalmú urai. Csak ne hogy úgy járjon könnyűzenei kultúránk is, mint a labdarúgás! A kilencvenes évek első néhány évében sorra szántották be a nagy haszon reményében az utánpótlás nevelést legfőképp szolgáló labdarúgó pályákat – csak a tizenegyedik kerületben 14 ilyen nagypálya és egyesület szűnt meg az állami cégek kifosztását, az állami köztulajdon és vagyon szétrablását követően - aztán ma meg csodálkozunk rajta, hogy nincs normális infrastruktúra az utánpótlás nevelésben, nincs elég gyerek, stb…Csak ne hogy így járjunk mi zenészek is! De míg a labdarúgás területén az egzakt számok következtében, ahol az eredmények sohasem hazudnak könnyen nyomon követhető a széthullás minden fázisa, momentuma, addig azzal, hogy augusztustól lebontják, majd szállodává renoválják a Közvágóhídat, hogy állítólag ősztől a Dürer is nemzetgazdasági szempontból fontosabb pénznyelő funkciót nyer és nyel el, és lassan felszámolják Budapesten könnyűzenei alkotói kultúránk utolsó bázisait, védvonalait is, meglehetősen nehéz helyzetbe kerül a fővárosban közel 600 olyan zenekar, akik még nem tették le a lantot, és szeretnének az önmegvalósítás eme rögös útján kiteljesedni a legnagyobb ellenállás közepete is…
