Átadták az Öröm a Zene díjakat

2020. 10. 13.

Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 10 kategóriában, elsősorban zeneipari háttérembereknek. Az A38 Hajón tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit a Kontraszt nyert. 

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki). Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten, az A38 Hajón. Az együtteseket egy nyolctagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, az NKA Hangfoglaló Program szakmai kollégiumának tagja), Lombos Márton (dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora), Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Hangfoglaló Program mentora) valamint a tavalyi nyertes Antares zenekar tagjai, azaz Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid. A grémium végül a Kontraszt zenekarnak adta a fődíjat – ők a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.


A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 10 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Ferenczi György. Az év helyszíne a soproni Hangár Music Garden. Az év zenepedagógusa díjat Balogh Miklós Péter, a Rocksuli alapítója vette át. Az év felfedezettje a Zajnal zenekar, a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató nyertese. Az év hangmérnöke Török Gábor, az év hangtechnikusa Pálocska Zsolt, az év fény- és látványtechnikusa Porkoláb Tamás »Egér«, az év zenei újságírója Bálint Csaba, az év különdíjasa Demeter Szilárd miniszteri biztos, az év hangszerjavító műhelye Kovács Zoltán (Guitar Clinic).
Az Öröm a Zene nagyszabású döntője a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) támogatásával jött létre.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink