Arany János versek modern zenei köntösben

2017. 12. 15.

Az év elején induló pályázat keretében 99, az NKA Hangfoglaló Program által eddig támogatott zenekart és előadót kértek fel arra, hogy zenésítsék meg a költő egy-egy hozzájuk közel álló művét. A legjobban sikerült feldolgozások kerültek fel a most CD-n és digitálisan is megjelenő „Arany Lemez”-re. Az év elején az NKA Hangfoglaló Program Ideiglenes Kollégiuma által felvázolt „Arany-album” terv megvalósítására az NKA Bizottsága 10 millió forintot hagyott jóvá, és a Gold Record kiadót kérték fel a top 10-es lista kiadására, valamint egy videoklip készítésére, amihez ezúttal a Margaret Island Rab gólya megzenésítése szolgáltatta az alapanyagot.


A végeredmény egy hangnemében, műfaji jellegében és zenei stílusában is sokoldalú és izgalmas válogatás. A megjelent számok alapanyagául szolgáló szövegek között található életkép, ballada, elégia és a dal műfajában íródott költemény is, amelyek zömében az 1850-es évek (Nagykőrösi-korszak) Arany-lírájából kerültek ki. A lemezen a Margaret Island mellett a YOULÏ (Horányi Juli), Hangácsi Márton, Baron Mantis, a Tha Shoudras, a The Immigrants, az InFusion Trio, az Uzipov, a Drastik Putto, a Csillag Kórus és a Face'n'Base együttesek működtek közre.
Az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan színvonalú lemez szülessen, és olyan esemény jöjjön létre az Arany-emlékév kapcsán, amelyek a közreműködő zenekarok számára is komoly presztízzsel bírnak. Emellett a szervezők szeretnék azt is elérni, hogy az egyre népszerűbb Hangfoglaló Programban részt vevő zenekarok révén minél több fiatal fedezze fel Arany János költészetét, illetve ezen keresztül a hazai könnyűzene egyik gyökerének tekinthető magyar irodalmat.

Az album hamarosan a Dalok.hu-n is hallható lesz.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink