A Park segíti a mozgássérült fiatalok szórakozását

2017. 06. 05.
Damian Jr. Marley mellett többek között Marilyn Manson, a Simple Plan, a Good Charlotte, a Sum41, a Parov Stelar és a Foster the People is koncertezik a Parkban.
 

A Budapest Park is csatlakozott ahhoz az egyedülálló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül mind többen át tudják élni a társas események, koncertek nyújtotta élményeket.

A Mozduljunk ki! Egyesület a fogyatékossággal élőket aktív társadalmi életet élő fogyasztóként kezeli minden területen, az oktatáson, foglalkoztatáson át egészen a kikapcsolódásig, elkerülve a szükségtelen elkülönülést, vagyis a szegregációt. A tavalyi Szigeten sikeresen debütált program kiindulópontja volt, hogy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elfogadottságához és befogadásához nélkülözhetetlen, hogy a mozgássérültek és a nem fogyatékossággal élők találkozzanak, közös élményeket szerezzenek, melyekből merítkezve a későbbiekben közeledhetnek egymáshoz. Ez azonban a mozgássérültek számára - állapotuk miatt - szakmai segítség nélkül nem megvalósítható. A Mozduljunk ki! Egyesület ezen próbál segíteni úgy, hogy felkészített önkéntesek bevonásával nyújt megfelelő segítséget a szórakozni vágyó, segítséggel élő fiatalok számára. “A Budapest Park örömmel vesz részt olyan kezdeményezésben, ami segíti a fogyatékossággal élőket abban, hogy teljesebb életet élhessenek. Ehhez nyújtunk segítsége azzal, hogy támogatjuk a Mozduljunk ki! Egyesület szervezésében érkező kísérők ingyenes bejutását programjainkra” - mondta Kólya Dániel, a Park ügyvezetője.

Ismét Budapesten Bob Marley trónörököseDamien Jr. Marley, sokak szerint a Marley gyerekek legtehetségesebbikejúnius 20-án visszatér a Budapest Parkba – remélhetőleg hamarosan megjelenő Stony Hill címen beharangozott, negyedik nagylemezének dalaival. Béke, szeretet és zsigeri reggae muzsika, a műfaj egyik legnagyobbjától. Gyere el és add át magad a reggae-feelingnek!Damian Jr. Marley a legfiatalabb Marley fiú, aki tehetségével hamar kivívta a figyelmet. És bár a szíve reggae színekben dobog, szívesen kalandozik másfele is, így a pop és a hip-hop színtér legjobbjaival dolgozott már együtt, mint Skrillex és Nas.Az alma nem esett messze a fájától: Damian Jr. Marley 13 éves kora óta énekel, ekkor alapította Shepherds nevű első zenekarát. Szólókarrierjét 1994-ben indította útjára, a nagy áttörést pedig 2001-es második albuma hozta meg, első Grammy-díjával együtt, melyet a Welcome to Jamrock után további kettő követett a Legjobb Reggae és a Legjobb Urban/Alternative felvételért. Dalaiból árad a Karib-tengeri szigetről hozott nyugalom és örökös derű, ritmusára képtelenség mozdulatlanul maradni.Régóta várt, Stony Hill című lemeze július 21-én jelenik meg, a készülő lemezről pedig a napokban mutatták be a legújabb beharangozót, egy igazi, lazulós darabot, a Medication-t.  Az új szám ráadásul egy duett, idősebb testvérével, Stephen „Ragga” Marley-val!Tavalyi fergeteges koncertje után június 20-án friss dalaival hozza a jamaicai, laza szemléletmódot, amikor semmi más nem számít, csak a napsütés, a zene és a közös koncert öröme, azaz újra megtapasztalhatjuk milyen amikor a reggae hullámai ringatnak a Budapest Parkban.Damian Jr. Marley mellett többek között Marilyn Manson, a Simple Plan, a Good Charlotte, a Sum41, a Parov Stelar és a Foster the People is koncertezik nyáron a Parkban.

További információk és jegyvásárlás:www.budapestpark.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink