A Nyíregyházi Cantemus Kórus lemezei a Dalok.hu-n

2019. 02. 26.

„Mikor 1975-ben Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskolában kollégáimmal megkezdtük kórusnevelő munkánkat Kodály Zoltán szellemében, még nem sejtettük, hogy a módszer következetes, kitartó alkalmazásával meddig lehet eljutni.
A Cantemus Gyermekkar tagjai számára „a semmi mással nem pótolható lelki táplálék’ napi adagolása a relatív szolmizáció hallásfejlesztő eszközével együtt a gyermekek produkcióját olyan művészi magaslatokig emelte, mely szinte pillanatok alatt nőtte ki az egyszerű általános iskola kereteit, s vívta ki a nemzetközi zenei élet megbecsülését. Azt, hogy Kodály nyomdokain jó úton járunk, az is bizonyítja, hogy az iskolai gyermekkórusból kinövekedett diákok éneklési vágyának idővel nem lehetett ellenállni. Ez hívta életre a Pro Musica Leánykart, majd később a Cantemus Vegyeskart is. Nem hiába kapta az iskolai énekterem a diákoktól a „Fertőző osztály” elnevezést. Az így terebélyesedő Cantemus Kóruscsalád énekkarai az évek során, nemzetközi versenyeken szerzett több mint 50 első helyezésükkel olyan egyedülálló teljesítményt nyújtottak, mely szinte elkerülhetetlenné tette, hogy a kóruscsalád intézményes formát öltsön. Ezért alapította meg 2004-ben Nyíregyháza Város Önkormányzata a Nyíregyházi Cantemus Kórus intézményét, melyet jelen kiadványunkkal büszkén mutatunk be, bízva abban, hogy az általunk közvetített „Kodály féle fertőzés” előbb utóbb elkerülhetetlen lesz az Ön számára is.”

Szabó Dénes
Kossuth–díjas karnagy,
A Nyíregyházi Cantemus Kórus Igazgatója


Cantemus Gyermekkar

Az 1975-ben alakult Cantemus Gyermekkar a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola ma már világszínvonalú, sokszoros nemzetközi versenygyőztes énekkara. Rendszeresen turnéznak Európa
és a világ számos távoli országában, fesztiválok, versenyek és nemzetközi zenei konferenciák gyakori résztvevői és vendégei. Nagy sikerrel énekeltek Európán kívül Ausztráliában, Kanadában, Japánban, Koreában, Venezuelában és az Amerikai Egyesült Államokban is. ITT töltheted le a Jubilate Deo (Egyházi Művek) c. albumát.  


Pro Musica Leánykar

A zenekar már a megalakulása évében aratott nemzetközi versenygyőzelme óta a világ egyik vezető énekkarának számít. A Kodály módszer sikerének világjáró nagyköveteiként koncertjeiken kívül keresett előadói zenei nevelési konferenciáknak, mesterkurzusoknak. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában működő Cantemus Gyermekkórusban szerzett élmények 1986-ban vezették kórusalapításhoz az öreg diákok lelkesedését. Azóta a világ legjelentősebb kórusversenyein szereztek első helyezéseket és nagydíjakat. Legnagyobb sikerük a fennállásuk 10. évében nyert EURÓPA NAGYDÍJ, a 2002-ben,
Dél–Koreában, Busanban megrendezett 2. Kórus Olimpián a 3 arany érem mellett elnyert két olimpiai bajnoki cím, és a Londonban megrendezett „Let the Peoples Sing” Kórusverseny vándordíja, a Silver Rose Bowl /Ezüst Rózsa Serleg/. ITT töltheted le a Kórus mind a tíz kiadványát.

Cantemus Vegyeskar

A Cantemus Vegyeskar tagjainak legnagyobb része a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola padjaiban tanult gyerekként.
Ma már egyetemista, dolgozó felnőttek, akiknek az életében a közös pont a Cantemus. Kezdetben csak kivételes alkalmakra állt össze a kórus (pl.: Tallis: Spem in alium előadása Szabó Dénes irányításával).
A kórus 1998-ban Szabó Soma vezetésével kezdett állandó munkába. Megalakulása óta számos nemzetközi versenygyőzelmet aratott, rangos fesztiválokon, európai koncertturnékon vett részt.
A kórus repertoárján az oratorikus és a capella irodalom minden stílusa megtalálható a reneszánsztól napjaink zenéjéig. Két kiadványuk elérhető nálunk, a Sergei Rachmaninov: Vespers és a Jubileum 20 Év.

 
Cantemus Fiúkórus

A nyíregyházi Cantemus Fiúkórust Szabó Dénes alapította 1983-ban, a Kodály Zoltán Általános Iskola zenetagozatos fiú növendékeiből. A kórusban 10 éves koruktól énekelhetnek a fiúk. Fiú Vegyeskar lévén az általános iskolás korosztály mellett régi növendékek is részt vesznek a rendszeres munkában.
A kórus létszáma 90 fő.
Európa szerte szerepelnek koncertkörutakon és vesznek részt fesztiválokon, zenei konferenciákon (Poznan – Lengyelország, Komló – Magyarország, Lecco – Olaszország, Glasgow – Skócia).
Közreműködtek Placido Domingo, Samuel Ramey és Marton Éva társaságában a Giuseppe Patane vezényletével készült Boito: Mefistofele c. opera lemezfelvételén.
Értékes díjakat és előkelő helyezéseket értek el nemzetközi kórusversenyeken (pl. 1998. Debrecen, Bartók Béla kórusverseny: 2. díj; 2005 Olomouc, Nemzetközi Kórusverseny: Arany diploma) 2010-ben a prágai nemzetközi kórusversenyen Ezüst Diplomát nyertek.
Több kiadványa letölthető ITT.

Jó hallgatást! 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink